Pesti Srácok

Hatvanezres bérkülönbség a legszegényebb és a leggazdagabb megyék közt

null

A legszegényebb és a leggazdagabb megyékben élők havi átlagbére között 64 ezer forint volt a különbség tavaly - írta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján a Magyar Nemzet csütörtökön. A legtöbbet a fővárosiak keresték, ott tavaly több mint 226 ezer forint volt a nettó átlagkereset.

A leggazdagabbnak számító Győr-Moson-Sopron megyében több mint nettó 182 ezer forint volt a havi nettó átlagkereset. Érdekességként kiemelték, hogy Pest megye csak a hetedik a sorban. Az utolsó három helyen Nógrád, Békés és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye áll. Utóbbi megyében tavaly a nettó 120 ezer forintot sem érte el az átlagkereset.

A cikkben kitértek arra is, hogy a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat régiónként is megvizsgálta a foglalkoztatási adatokat, s eszerint 2016-ban mindegyik régiót bővülő foglalkoztatási arány és csökkenő munkanélküliségi ráta jellemezte. Uniós összehasonlításban mindkét mutató - a foglalkoztatási arány és a munkanélküliségi ráta - is jelentős mértékben javult tavaly Cipruson, Horvátországban, Spanyolországban, Szlovákiában és Magyarországon is - írta a Magyar Nemzet.

Forrás: mno.hu/MTI; fotó: linkedin.com

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.