Pesti Srácok

IKSZ: Juhász piti bandája ne zavarja a nemzeti ünnepet

IKSZ: Juhász piti bandája ne zavarja a nemzeti ünnepet

Szépen megkérjük Juhász Pétert és piti bandáját, hogy ne tegyék tönkre sok százezer ember szép ünnepét és a hősök emlékezetét a holnapi nemzeti ünnepen – írja az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) közleményében. Mint fogalmaznak, vigyázzanak, akik elfogadják Juhász Pétertől a sípot, mivel elképzelhető, hogy később a politikus egy videóban fogja visszakérni az árát.

Mint a közleményben fogalmaznak, a véleményszabadság része, hogy Juhász Péter inkább november 7. vagy április 4. ünneplésének örülne jobban, ez szíve joga. Hozzáteszik,

Ugyanakkor az IKSZ fenntartja a magyar emberek jogát, hogy békében ünnepelhessenek és tiszteleghessenek a bátrak előtt. A közleményben arról is írnak, 1848-ban kezdődött el az a folyamat, melynek része 1956 és 1989 is, aminek a magyarság szabadságát, és Európában kivívott helyét köszönheti.

PestiSracok facebook image

- áll a közleményben.

Az IKSZ közleményében felhívja a figyelmet, hogy vigyázzanak, akik elfogadják Juhász Pétertől a sípot, mivel elképzelhető, hogy később a politikus egy videóban fogja visszakérni az árát, illetve a nyári nyaralására is a facebookon fog gyűjteni. A fiatal kereszténydemokraták ugyanakkor kijelentik, a jövőben sem soha, semmilyen nemzeti ünnepen a hivatalban lévő közjogi méltóság hivatalos beszédét kifütyülni nem fogják, bármilyen párt színeiben is politizáljon az illető.

- hangsúlyozzák.

Forrás: IKSZ közleménye; fotó: origo.hu

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.