Pesti Srácok

Jugoszláviából jött a düsseldorfi baltás támadó (FRISSÍTVE)

null

Egy harminchat éves, a volt Jugoszlávia területéről származó, Németországban élő és mentális zavarokkal küszködő férfi volt az a támadó, aki csütörtök este több embert baltával megsebesített a németországi Düsseldorf főpályaudvarán – jelentette péntekre virradóra a helyi rendőrség.

A jelentés szerint a merénylő a nyugatnémet Wuppertalban lakik, az egykori Jugoszláviából származik, és komoly pszichikai problémái vannak. A támadást a rendőrség egyelőre ámokfutásként tartja számon, terrorista háttérre utaló adatokat nem tártak fel. Az első hírek szerint a támadásban öten sebesültek meg, köztük egy 13 éves lány. A sérültek állapota súlyos, de nem életveszélyes. Egy későbbi híradás arról számolt be, hogy hét ember sebesült meg, közülük hárman súlyosan.

Megsebesült a feltételezett elkövető is, aki megpróbált elmenekülni a pályaudvarról, és a közelben elfogták. A Rheinische Post című düsseldorfi lap szerint súlyos sérülésekkel kórházba szállították. A lap egy szemtanúra hivatkozva korábban azt írta, hogy egy 30-40 év közötti, németnek tűnő férfi lehetett a támadó. A rendőrség nagy erőkkel vonult ki az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi főváros központi pályaudvarára. A közlekedést leállították, a pályaudvart kiürítették, a vonatokat átirányították.

PestiSracok facebook image

Frissítés:

Magányos elkövető volt a mentális problémákkal küzdő merénylő, és semmi nem utal arra, hogy terrortámadásról lenne szó – tudatta a rendőrség. A hatóság szerint alaptalannak bizonyultak azok az első hírek, amelyek szerint volt egy másik merénylő is. A „Jugoszláviából” származó férfi valójában a döntően mohamedánok lakta Koszovóból érkezett Németországba, és a közeli Wuppertalban él. Miután elmenekült a helyszínről, leugrott egy hídról, és maga is súlyosan megsérült.

MTI, 888.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.