Pesti Srácok

Kanyaró miatt van zárlat a makói kórházban

Kanyaró miatt van zárlat a makói kórházban

Az egészségügyi személyzet körében kimutatott kanyaró megbetegedések miatt zárlatot rendeltek el a makói kórház fekvőbetegeket ellátó osztályain és sürgősségi részlegein - jelentette be a helyszínen a Csongrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának vezetője szombaton.

Bosnyákovits Tünde az intézkedésről tartott rendkívüli sajtótájékoztatón elmondta, a kórház tíz munkatársánál jelentkeztek kanyaró megbetegedésre utaló tünetek, közülük ötnél már laboratóriumi vizsgálatok is igazolták a fertőzést. A szakember elmondta, a kanyarógyanús dolgozók 1975 és 1991 között születtek, de a legfiatalabb munkatársnál nem igazolták még a fertőzést.

Kallai Árpád, a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátóközpont Hódmezővásárhely-Makó főigazgatója közölte, a zárlat miatt a makói intézményben új betegeket nem tudnak fogadni, de a már felvett páciensek ellátása garantált. A kórházban ápoltak nem fertőződtek meg. A központ az országos tisztiorvosi szolgálatnál kezdeményezte a területi ellátási kötelezettség módosítását. Ez alapján a térség Békés megyéhez közeli településein lakó 2800 ember fekvőbeteg és sürgősségi ellátását az orosházi kórház végzi. A Maros-menti települések 13 ezer 800 lakóját a Szegedi Tudományegyetem klinikái látják el, a makóiakat, illetve a szomszédos községekben élőket a hódmezővásárhelyi tagintézménybe szállítják, ez 28 ezer 800 embert érint - tudatta a szakember. A főigazgató közölte, a zárlattal egy időben látogatási tilalmat is elrendeltek a makói intézményben.

Kallai Árpád elmondta, az érintett egészségügyi dolgozók jól vannak, otthonukban lábadoznak, számukra a fertőzés továbbterjedését megakadályozó magatartási szabályokat írtak elő. A szakember közölte, a járványügyi szabályoknak megfelelően vizsgálják honnan indult el a fertőzés.

PestiSracok facebook image

Oroszi Beatrix, az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) főigazgatója korábban közölte, a magyar gyerekek 98 százaléka be van oltva kanyaró ellen, ennek köszönhetően Magyarországon "népességszintű védettség" alakult ki a betegséggel szemben.

– tudatta a szakember.

Forrás: MTI; fotó: makohirado.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?