Pesti Srácok

Kettős terrortámadás Londonban: 4 halott, 20 sérült (videó+fotók!)

A Scotland Yard tájékoztatása szerint négyen meghaltak és legalább húszan súlyosan megsérültek a London belvárosában szerdán elkövetett merényletben.

Mark Rowley, a Scotland Yard terrorelhárításért felelős főparancsnok-helyettese szerda esti sajtótájékoztatóján elmondta: a halálos áldozatok között van egy rendőr, akit a támadó a parlament épületénél megkéselt. Rowley szerint a rendőrség úgy véli, hogy a másik halott a merénylő, akit a parlamentnél járőröző rendőrök lelőttek. A főparancsnok-helyettes szerint a rendőrség jelenleg abból a feltételezésből indul ki, hogy egy merénylő volt. Személyazonosságáról a hatóságok egyelőre semmit nem közöltek. Nem sokkal korábban olyan médiaértesülések is felmerültek, hogy a merénylethez használt járműben ketten ültek. Mark Rowley elmondta: a merénylő a brit parlament melletti Westminster-hídon először a gyalogosok közé hajtott, majd járművével a parlament híres óratornya, a Big Ben mellett a híd korlátjának ütközött. Ezután megpróbált bejutni a parlament épületébe, és eközben megkéselte a parlament kapuját őrző járőrosztag egy tagját, aki a helyszínen meghalt. A fegyveres rendőri egység másik tagja lelőtte a támadót - mondta a Scotland Yard főparancsnok-helyettese. Rowley hangsúlyozta: a parlament és környéke teljes rendőrségi zárlat alatt van, mert a Scotland Yard meg akar győződni arról, hogy nem készül újabb merénylet. Az egyik sérültet a Temzéből mentették ki; ő valószínűleg a gyalogosokat gázoló autó elől menekülve ugrott a folyóba.

Mark Rowley alig két héttel ezelőtt jelentette be, hogy a Scotland Yard kampányt indított a lakosság aktív bevonására a terrorcselekmények megakadályozását célzó információszolgáltatásba. A kezdeményezést bevezető március 6-ai tájékoztatóján elmondta: a hatóságok 2014 júniusa óta 13 potenciális terrorakciónak vették elejét, és ötszáz terrorellenes nyomozás van folyamatban. A Scotland Yard terrorellenes ügyosztályának vezetője annak idején elmondta azt is, hogy a brit szolgálatok 2014 óta átlagosan csaknem minden nap őrizetbe vettek egy-egy embert terrorcselekmények előkészítésének gyanújával. Március eleji sajtótájékoztatóján kijelentette: az elhárító ügynökségek figyelme a meglehetősen egyszerűen végrehajtható késeléses támadásoktól a járművekkel megkísérelt merényleteken át a tűzfegyverrel elkövetett terrorcselekmények lehetőségéig terjed.

PestiSracok facebook image

A szerdai londoni merénylet után a francia miniszterelnök közölte, hogy a sérültek között francia iskolás gyermekek is vannak. A parlamenttel szemközt lévő St. Thomas kórház orvosai a médiának arról számoltak be, hogy az odaszállított sérültek közül többnek az állapota válságos. Két román sérültet pedig egy közeli kórházba vitték, állapotukról nem közöltek részleteket. Klaus Iohannis államfő Twitter-üzenetben fejezte ki együttérzését a "borzalmas" londoni támadás áldozatainak hozzátartozóival, illetve a sérültekkel, köztük a két román állampolgárral.

Theresa May miniszterelnök a támadás idején a parlament épületében tartózkodott, de a Scotland Yard egyik terrorelhárító egységének kíséretében, szolgálati járművével visszatért a közeli Downing Streetre. May szerda estére összehívta a kormány rendkívüli események idején ülésező tanácskozó csoportját (COBRA).

A szerdai támadás a legsúlyosabb terrorcselekmény Londonban azóta, hogy 2005. július 7-én négy öngyilkos merénylő pokolgépeket robbantott három londoni metrószerelvényen és egy városi buszon, 52 ember megölve és több mint hétszázat súlyosan megsebesítve. Nagy-Britanniában továbbra is a második legmagasabb készültségi fokozat van érvényben, amely a hivatalos meghatározás szerint súlyos terrorfenyegetettséget jelent, és azt tükrözi, hogy a brit biztonsági szolgálatok megítélése szerint jelentős valószínűséggel lehet számítani terrortámadási kísérletre brit területen. Ezt a készültségi fokozatot a brit kormány 2014 augusztusában léptette életbe, azzal az indokkal, hogy az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet tevékenysége közvetlen fenyegetést jelent Nagy-Britannia nemzetbiztonságára. Az ötfokozatú brit készültségi rendszerben ennél már csak egy magasabb riasztási fokozat van, a kritikus, amelyet akkor rendelnek el, ha a brit kormány küszöbönálló merénylet terveiről kap konkrét értesüléseket. Ezt a fokozatot sem a szerdai merénylet előtt, sem közvetlenül utána nem léptették életbe.

A szerdai londoni események pontosan egy évvel azután történtek, hogy Brüsszelben a Zaventem nemzetközi repülőtéren és a Maelbeek metróállomáson öngyilkos merényleteket követtek el dzsihadisták. A két támadásban harminckét ember halt meg, és több mint háromszáz megsebesült.

A videóban az Euronews élő adását látja!

A woman lies injured after an incident on Westminster Bridge in London
Injured people are assisted after an incident on Westminster Bridge in London
An air ambulance lands in Parliament Square during an incident on Westminster Bridge in London
Injured people are assisted after an incident on Westminster Bridge in London
A woman ducks under a police tape after an incident on Westminster Bridge in London
Police assist bystanders during an incident on Westminster Bridge in London
Injured people are assisted after an incident on Westminster Bridge in London
Armed police respond outside Parliament during an incident on Westminster Bridge in London
An air ambulance lands in Parliament Square during an incident on Westminster Bridge in London
Armed police respond outside Parliament during an incident on Westminster Bridge in London
Armed police respond outside Parliament during an incident on Westminster Bridge in London
Armed police respond outside Parliament during an incident on Westminster Bridge in London
Armed police respond outside Parliament during an incident on Westminster Bridge in London
Armed police respond outside Parliament during an incident on Westminster Bridge in London
Injured people are assisted after an incident on Westminster Bridge in London
Armed police respond outside Parliament during an incident on Westminster Bridge in London
An air ambulance lands in Parliament Square during an incident on Westminster Bridge in London
An air ambulance lands in Parliament Square during an incident on Westminster Bridge in London
Armed police respond outside Parliament during an incident on Westminster Bridge in London
An armed police officer runs accross the road during an incident on Westminster Bridge in London
Injured people are assisted after an incident on Westminster Bridge in London
Paramedics treat an inured person after an incident on Westminster Bridge in London
A woman ducks under a police tape after an incident on Westminster Bridge in London
A woman assist an injured person after an incident on Westminster Bridge in London
A woman ducks under a police tape after an incident on Westminster Bridge in London
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.