Pesti Srácok

Kiderült: egyáltalán nem adócsaló Donald Trump

Kiderült: egyáltalán nem adócsaló Donald Trump

Az amerikai MSNBC televízió egyik kedd esti politikai műsorában nyilvánosságra hozták Donald Trump 2005-ös adóbevallásának egyik részletét, amelyből az derül ki, hogy a jelenlegi elnök egyáltalán nem volt adócsaló.

A dokumentumrészlet szerint Donald Trump 2005-ben 153 millió dollárt keresett, és 36,5 millió dollár jövedelmi adót fizetett. Abból a két oldalból, amely a baloldali televízió birtokába került, kiderül, hogy ugyanabban az évben Trump 103 milliós veszteségről is számot adott, noha a kiszivárgott dokumentum a részletekre már nem tér ki.

Az adót az ingatlanmágnás az akkor érvényes 24,5 százalékos adókulcs szerint fizette, szemben az átlagamerikai 10 százalékos adókulcsával. Ez kevesebb annál a 27,4 százalékos kulcsnál, amelyet az egymillió dolláros vagy annál nagyobb jövedelemre szert tevő adófizetőknek megállapítottak. Az akkor érvényben lévő törvények szerint azonban a nagy anyagi veszteséget elszenvedő vállalkozók a veszteség elkönyvelése utáni években adólevonással élhettek. Donald Trump ezt a törvény adta lehetőséget vette igénybe, hiszen 1995-ben a kaszinói miatt mintegy 900 millió dolláros veszteséget volt kénytelen elkönyvelni.

A The New York Times című napilap egyébként már tavaly, az elnökválasztási kampány idején utalt arra, hogy Trump korábban olyan nagy veszteséget könyvelt el, amely lehetővé tette számára, hogy 18 éven keresztül ne kelljen jövedelemadót fizetnie.

PestiSracok facebook image

A Fehér Ház kedden késő este közleményben reagálva szintén ezt az összeget említette meg, de leszögezte azt is, hogy az információk megjelentetése a televíziós műsorban törvénysértő volt.

- fogalmazott.

Rachel Maddow műsorvezető arra hivatkozott, hogy egy független hírportál újságírója adta neki a dokumentumot, az adóügyekkel foglalkozó hírportál munkatársa, David Cay Johnston pedig azt állította, hogy postán kapta őket.

Donald Trump mindig visszautasította, hogy nyilvánosságra hozza adóbevallásait, s az amerikai sajtó jó része tavaly óta fel-felmelegíti a témát. A demokraták elnökjelöltje, Hillary Clinton választási kampányának egyik fő témájává tette Trump adóbevallását.

Forrás: MTI; Fotó: BBC

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.