Pesti Srácok

Kilenc évet kapott a szerelmét lúggal leöntő gyermekorvos

Kilenc évet kapott a szerelmét lúggal leöntő gyermekorvos

Jogerősen is bűnös volt szeretője nemi szervének lúggal való szétmarásában B. Krisztián, a Budai Irgalmasrendi Kórház volt igazgatója – írja az MNO.hu. A férfit első fokon kiszabott négyéves büntetés helyett másodfokon jóval szigorúbb, kilenc év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla.

Mint a MNO.hu írja, a súlyosbítás alapja, hogy változott a bűncselekmény jogi minősítése. A férfit aljas indokból elkövetett, maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés helyett életveszélyt okozó testi sértésben mondták ki bűnösnek. A közügyektől kilenc évre tiltották el, foglalkozásától örökre eltiltották. Utóbbi azért is lényeges, mivel a gyermekorvos a büntetőper lefolytatása alatt is praktizált.

A portál felidézi, a vádlott a per során végig tagadta bűnösségét. A védőügyvéd még olyan elmélettel is előállt, hogy a sértettet senki nem is öntötte le maró lúggal, hanem csak leforrázta magát. Az áldozat jogi képviselője jelezte is, hogy a védelem egyszerre tagadja a bűncselekményt és az elkövetési módot is. A védelem még a napokban is új bizonyítékokkal állt elő, például egy Zacher Gábor és Molnár Miklós megállapításaival ellentétes szakvéleménnyel Nyulasi Tibor aneszteziológustól. A sértett védője ugyanakkor jelezte, hogy Nyulasi több szálon is kötődik a vádlotthoz. Molnárt és Zachert emiatt ismételten beidézték, de lényegében megismételték korábbi véleményüket. Molnár Miklós szakértői véleménye szerint Nyulasi álláspontja korrekt, de klinikai, nem pedig igazságügyi orvostani következtetést von le.

A portál arról is ír, az ítélet indoklása közben B. Krisztián a mobiltelefonjával volt elfoglalva, a tanácsvezető bíró rá is ripakodott.

PestiSracok facebook image

Teljes cikk itt olvasható.

Forrás: mno.hu; fotó: blikk.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.