lúgozós orvos
Életfogytiglant is kaphat a lúggal csonkoló gyermekorvos
Hosszasan ismertette Zacher Gábor, a Honvédkórház sürgősségi osztályának vezetője pénteken a Fővárosi Ítélőtáblán, hogy miért is kerülhetett volna életveszélyes állapotba az az altató és ketamin kombinációtól elkábított nő, akit a vádhatóság szerint egykori gyermekorvosként praktizáló volt szeretője kábított el, majd lúggal locsolta le a sértett nemi szervét - ezzel pedig egy örök életre tönkre tette szerelmi életét-, miután megkötözte és elvitte telefonjait, illetve laptopjait. Az ügyész perbeszédében indítványozta, hogy életveszélyt okozó testi sértést állapítson meg az ítélőtábla, hozzá pedig az aljas célt is, és ennek megfelelő súlyú büntetést szabjon ki. A maradandó károsodást szenvedett nő ügyvédje a bűncselekmény helyes minősítése előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés kísérlete. Ezért akár életfogytiglan is járhat. Ajánljuk még
"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák. Pócs János a Polbeatben: az MSZP-s maffia a Tisza Pártban él tovább
Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette. Álljunk ki közösen a migrációs paktum ellen! - Polbeat a Püski könyvesboltban