Pesti Srácok

Lefegyverezhetik az ETÁ-t

Lefegyverezhetik az ETÁ-t

A baszk elnök pénteken megerősítette annak valószínűségét, hogy a Baszk Haza és Szabadság (ETA) nevű terrorszervezet átadja teljes, eddig rejtegetett fegyverarzenálját a hatóságoknak.

Inigo Urkullu az észak-spanyolországi San Sebastianban tartott rendkívüli sajtótájékoztatót, miután a Le Monde című francia napilapban megjelent, hogy a lefegyverzés április 8-án történik meg. Az újság értesülésében Jean-Noël Etcheverryre hivatkozott, aki a baszk Bizi nevű környezetvédelmi és társadalmi mozgalom vezetője, és akit tavaly decemberben a francia hatóságok letartóztattak egy, az ETA fegyvereinek lefoglalására irányuló akcióban. A teljes leszerelés keretében több száz fegyvert és robbanóanyagot adhat át az ETA, amelyeket Baszkföld franciaországi területén rejtettek el - áll a francia lap cikkében, amelyet Inigo Urkullu hitelesnek nevezett. Mint mondta, kormánya "közvetlenül" kapott tájékoztatást a leszerelés lehetőségéről, amelynek szerinte egyoldalúnak, visszafordíthatatlannak, teljesnek, és törvényesnek kell lennie. A baszk elnök hangsúlyozta:"történelmi" lehetőségről van szó, amelynek eléréséhez a spanyol és a francia kormány együttműködését is kérte. Ínigo Méndez de Vigo spanyol kormányszóvivő szerint a kabinet álláspontja szemernyit sem változott az elmúlt hat évben a terrorizmussal kapcsolatban.

- fogalmazott a politikus. Sajtóértesülések szerint az ETA pénteken nemzetközi sajtóorgánumokon keresztül közzétesz egy listát fegyverei rejtekhelyeiről, hogy elősegítse a lefegyverezési folyamatot. A terrorszervezet 2011 októberében jelentette be, hogy felhagy a fegyveres, erőszakos akciókkal és beszünteti tevékenységét, de nem oszlatta fel magát, és fegyvereit sem adta át a hatóságoknak. Utóbbiról egyeztetést kezdeményezett a spanyol és francia kormánnyal, ám mindkét ország vezetése jelezte: nem tárgyalnak a terroristákkal. A spanyol és francia hatóságok közösen kutatnak a fegyverek után a határ mindkét oldalán, legutóbb a múlt héten földbe rejtett hordókban robbanóanyagot találtak, amelyet az ETA-nak tulajdonítanak. A becslések szerint a Baszkföld függetlenségéért küzdő terroristák 43 év alatt több mint nyolcszáz embert gyilkoltak meg.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI, fotó: The Guardian

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?