Pesti Srácok

Lehet, hogy Szydlo nem írja alá a római nyilatkozatot

Lehet, hogy Szydlo nem írja alá a római nyilatkozatot

Lengyelország nem írja alá a Római Szerződés aláírásának 60. évfordulója alkalmából szervezett EU-csúcstalálkozón elfogadandó nyilatkozatot, amennyiben nem tartalmazza a számára legfontosabb kikötéseket - erősítette meg csütörtökön Beata Szydlo lengyel kormányfő.

Szydlo a TVN24 kereskedelmi hírtelevíziónak adott interjúban elmondta: jelenleg nem lehet tudni, hogyan hangzik majd a római nyilatkozat végső változata, mivel a dokumentum szövegéről a tagállamok még folyamatosan egyeztetnek. A riporter azt firtatta, előfordulhat-e, hogy a nyilatkozatot nem fogadják majd el. A lengyel kormányfő szerint az összes tagállam közötti konszenzus hiányában természetesen ez megtörténhet. A lengyel kormánynak négy prioritása van, amelyeket a nyilatkozatnak "tartalmaznia kell, hogy értelme legyen, ne váljon puszta irattá, mely szépen hangzik ugyan, de semmilyen hatással nem lesz az Európai Unió politikájára" - közölte Szydlo. A visegrádi csoport kormányfőinek március eleji varsói csúcstalálkozóján közzétett nyilatkozat-tervezetre utalva, Szydlo az EU egységének megőrzését, az EU és a NATO szoros együttműködését, a nemzeti parlamentek szerepének megerősítését és a közös uniós piac megőrzését említette a varsói prioritások között. A római csúcstalálkozóhoz "nagyon sok remény fűződött, sokak szerint áttörést, új Európa kezdetét várták tőle" - állapította meg Szydlo, hozzátéve: jó lenne, ha ez így is lenne, "de jelenleg az EU-ban nem uralkodik ilyen légkör". Az EU szerinte annyira mély válságban van, hogy nem kész ennyire bátor döntésekre. Azt a lehetőséget, hogy Varsó nem írja majd alá a római nyilatkozatot, már szerdán kilátásba helyezte Konrad Szymanski EU-ügyekért felelős lengyel külügyminiszter-helyettes. Az uniós ügyekkel foglalkozó parlamenti bizottság ülésén elmondta: a tagállamok jelenleg egyetértenek abban, hogy a közös cél az EU gazdasági növekedése, valamint a biztonsági helyzet javítása. "Elfogadhatatlannak" nevezett minden olyan esetleges próbálkozást, amely az EU állandó megosztásához vezethet. Varsó többször határozottan elutasította a kétsebességes Európa koncepcióját. Szombaton az Európai Parlament elnöke, a frakciók vezetői és az uniós tagállamok vezetői gyűlnek össze Rómában, ahol a Római Szerződés 60. évfordulója alkalmából megvitatják, merre haladjon tovább az európai integráció Nagy-Britannia uniós kilépését (Brexit) követően. Közös állásfoglalásukat a csúcstalálkozó zárónyilatkozatában rögzítenék majd.

Forrás: MTI, fotó: gazeta.pl

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.