Pesti Srácok

Majtényinak nincsenek politikai ambíciói, de egy demonstráción még részt vesz

Majtényinak nincsenek politikai ambíciói, de egy demonstráción még részt vesz

Sikertörténetnek nevezte a jelölése óta eltelt két és fél hónapot a civilek és baloldali ellenzéki pártok által támogatott, de az államfőválasztáson Áder Jánossal szemben alulmaradó Majtényi László. A volt ombudsman közölte, március 15-én még részt vesz egy demonstráción, de nincsenek politikai ambíciói.

A parlamenti szavazást követő sajtótájékoztatóján Majtényi László elmondta, az eredmény kihirdetését követően gratulált Áder Jánosnak, akinek "az elsőnél sokkal sikeresebb" második ciklust kíván. Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) egykori elnöke, miután köszönetet mondott az őt támogatóknak, egy rendkívüli sikertörténetről beszélt. Amikor elkezdték, "egy lyukas kétfillérest" nem adott volna azért, hogy köztársaságielnök-jelöltté válik - indokolt. Hozzátette, hogy a rendszerváltozás óta nem volt példa olyan összefogásra az "alkotmányhű" pártok között, mint most, amikor őt támogatva felsorakoztak.

Kérdésre válaszolva azt mondta, az őt jelölő pártok közötti további együttműködés nem az ő személyén múlik, és nem hiszi, hogy annak ő feltétlenül központi szereplője lenne.

Meggyőződésének adott hangot, hogy az őt támogató politikusok "valószínűleg hideg fejjel kiszámolták", hogy ennek az együttműködésnek milyen politikai vagy társadalmi haszna lehet és a jövőben feltehetően hasonló megfontolások alapján hoznak majd döntéseket. Egy másik, a jövőjére vonatkozó kérdésre azt felelte, a vállalása március 15-ig szól, amikor részt vesz egy demonstráción.

PestiSracok facebook image

Azt követően pedig vissza szeretne térni korábbi életéhez, ugyanis nincsenek "politikai karriervágyai". Székely Sándor, a Majtényi Lászlót támogató Szolidaritás elnöke is sikernek értékelte, hogy a parlamenti szavazáson ellenjelöltet tudtak állítani. Egyúttal bejelentette, hogy március 15-én délután demonstrációt tartanak, amelyik az Operánál kezdődik, majd onnan a résztvevők átsétálnak az Alkotmány utcába.

PS/MTI, fotó: MTI

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.