Pesti Srácok

Mi történt Demszkyvel? Ezen a videón nagyon furcsán beszél és mozog! (Frissítve!)

A CEU épülete előtti demonstrációra érkező volt főpolgármestert kapta mikrofonvégre Ferkó Dániel, az Echo TV riportere még szerdán. Demszky mintha egy felvillanyozó gender szemináriumról lépett volna elő, talán kissé közvetlen modorban, vicsorgó mosollyal, homoerotikus intim szférát teremtve nyilatkozta a jobboldali tévének, hogy nem nyilatkozik. Közben Demszky a riporter vállára tette a kezét és kissé maga felé húzta. Olvasóinktól kommentekben várjuk a választ arra, vajon mi történhetett Demszky (OLAF) Gáborral.

Mint a Magyar Idők írta: testbeszéd-szakértő legyen a talpán, aki megállapítja, hogy eredetileg puszilgatni vagy megfejelni akarta-e az újságírót, de az biztos, hogy menet közben meggondolta magát. De ha mégse erőszakos céllal fogta meg a vállát, akkor a gesztus bal-jobb, népi-urbánus illetve liberális-konzervatív viszonylatban értelmezve is jelentős, példaértékű, rendhagyó kommunikációs trükk, amely még Veres János kamerába bólintós akcióján is túltesz. A videón 1:33-nál látható ez a jelenet.

Amikor a döbbenettől csak pislogó riporter visszakérdezett, hogy miért nem válaszol, Demszky előadta, hogy ő a demokrácia védelmében ment a CEU-ra és Budapest védelmében, mert ez egy budapesti intézmény. A videó demszkys része itt véget ért. Olvasóinktól kommentekben várjuk a választ arra, vajon mi történhetett Demszky (OLAF) Gáborral. A legviccesebb választ frissítésként beletesszük a cikkbe!

Frissítés: íme, a legjobb kommentek!

PestiSracok facebook image

És akkor jöjjön az eredményhirdetés! A PestiSrácok.hu (szigorúan szubjektív, s így erősen vitatható) véleménye szerint Demszky viselkedése kapcsán a legviccesebb kommentet

Szabó László

küldte a Facebookon:

„Szocioökonómiai státuszának megfelelő intellektuális kapacitása diszkrét mentális hanyatlást, és markáns manipulatív attitűddel kombinált pszeudologizáló tendenciát mutat.”

A dobogósok pedig: Anspacher István („

Régi reflex, ha valakit átölel az nem tud tojást dobni

”) és Jentetics Danica („

Nem sikerült az elemcsere

”). A közönségdíjat pedig Elbert Csilla kommentje kapja, akinek jótanácsát akár meg is fogadhatná Demszky, ha már mostanában úton-útfélen nyilatkozik, próbál beszédnek szánt hangokat kiadni: „

Menjen fogorvoshoz, mert a rossz protézise miatt nem tud normálisan beszélni

”.

Forrás: Magyar Idők, Echo TV.

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.