Pesti Srácok

Orbán Viktor: Idén meg kell állítanunk Brüsszelt!

Orbán Viktor: Idén meg kell állítanunk Brüsszelt!

Komoly csata lesz Brüsszellel, ezért hívja konzultációra az embereket a kormány, mert saját erejéből nem tudja visszaverni a támadásokat - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Orbán Viktor szerint túl sok álláspont van az Európai Unióban, túl sokfelé húznak a lovak.

– fogalmazott. A pálya, amin vagyunk, rossz- tette hozzá. Magyarország megvédte a saját és Európa határait is.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő közölte: ebben az évben fontos, hogy Brüsszelt megállítsuk. Öt komoly témakör van, amelyben meg kell védeni érdekeinket, ehhez nemzeti egységre is szükség van, ezért “nemzeti konzultációt fogok indítani” – mondta Orbán Viktor. A témák között említette a rezsicsökkentés és a munkahelyteremtés megvédését, a migráció kérdését, továbbá a külföldi szervezetek átláthatóvá tételét. A migrációval kapcsolatban Orbán Viktor kifejtette: Magyarország megvédte a saját és Európa határait is.

– emelte ki.Azt, hogy a tranzitzónák miatt Brüsszel kötelezettségszegési eljárást indít-e Magyarország ellen, nem lehet tudni, de egy biztos: ezzel a nálunk jóval gazdagabb országok érdekét is védjük és kiszűrjük a terroristákat.

– mondta. Hozzátette:

Forrás és fotó: MTI, Hirado.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.