Pesti Srácok

Trump Merkellel sem volt kíméletes

Trump Merkellel sem volt kíméletes

Donald Trump amerikai elnök pénteken a washingtoni Fehér Házban tartott közös sajtóértekezleten azt mondta a láthatóan elképedt Angela Merkel német kancellárnak, hogy „mindkettőnket lehallgattak, legalább van valami közös bennünk”. Trump arra utalt, hogy az előző elnök, Barack Obama adminisztrációja bizonyítottan lehallgattatta Merkelt, miként – mint pár nappal ezelőtt állította – a tavalyi elnökválasztási kampány idején Obama őt és kampánycsapatát is figyeltette a New York-i Trump-toronyban.

A rövid sajtótájékoztatón az egyik újságíró tette fel a kérdést Trumpnak: mit szól ahhoz, hogy a republikánusokhoz közel álló Fox televízióban az egyik kommentátor arról értekezett, hogy Obama a brit elektronikus figyelő szolgálat (GCHQ) segítségével lehallgattatta őt. A brit kormány – még Trump és Merkel közös sajtóértekezlete előtt – tiltakozását fejezte ki, s a Fehér Ház ígéretet tett, hogy ilyesféle állítás többet nem hangzik el amerikai hivatalos részről. Az újságíró kérdésére válaszoló Trump a Fox televízióhoz irányította válaszért a kérdezőt, ám Merkel kancellárhoz fordulva azt mondta: „mindkettőnket lehallgattak, legalább van valami közös bennünk”. Merkel nem reagált Trump megjegyzésére.

A pénteki amerikai-német tárgyalásokat, illetve a közös sajtókonferenciát elemző szakértők az amerikai sajtóban nem kevés teret szenteltek – a megbeszélések tartalmi kérdései mellett – a két politikus eltérő stílusának és testbeszédének is. Megfigyelők szerint mindannyiszor Merkel mutatott meglepetést, Trump nem. Amikor például az egyik német újságírónő arról faggatta Donald Trumpot, hogy miért folytat bezárkózó politikát, az elnök ujjal rámutatott a kérdezőre, s mielőtt válaszolt volna neki, hangosan megjegyezte:

PestiSracok facebook image

Ezután leszögezte: már a kérdés megfogalmazása is jelzi, hogy hamis híreket terjesztenek róla. Trump elnök hangsúlyozta, hogy ő nem a bezárkózó politika híve, hanem a tisztességes kereskedelempolitikáé.

Meglepte az elnök a kancellárt az Ovális Irodában is. Amikor ugyanis a megbeszélések után pár percre beengedték fotózni a sajtómunkásokat, hiába kérlelték Donald Trumpot, hogy a fotó kedvéért fogjon kezet Merkel kancellárral, az Egyesült Államok elnöke némi grimaszolás közepette elengedte a füle mellett a kérést, és meg sem moccant. A jelenetet Angela Merkel feszengő mosolya kísérte. A két vezető politikus egyébként Merkel Fehér Házba érkezésekor kezet fogott egymással.

MTI

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.