Pesti Srácok

Agyhalál: odaláncolták magukat Orbán épülő hivatalához Szabó Tímeáék (Videó!) – Frissítve!

Mivel a kutya sem figyel rájuk, valamit ki kellett találnia a mikroszkóppal is alig látható Párbeszédnek. Ezért hát Szabó Tímeáék fogták, és odaláncolták magukat a Budai Várban éppen átalakítás alatt álló Karmelita kolostor körüli kordonhoz. Az fáj nekik, hogy a miniszterelnök szerintük oda akar költözni (pedig a valóságban csak a hivatala, a munkahelye lesz ott). Annyira belejöttek az akciózásba, hogy füstbombát dobtak a rendőrökre. Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke a láncolós hadműveletre úgy reagált: a választók döntenek majd, hogy kinek a munkahelye lesz a Karmelita kolostor.

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke szerint az, hogy Orbán Viktor a Várba akar költözni, azt jelzi, hogy nem kormányozni akarja az országot, hanem uralkodni akar. Mint elmondta: a diktatúra ellen, egy szabad országért küzdenek. A mikropárt vezetője szerint az államapparátus teljesen birtokba veszi a Várat, és ez hallatlan, legalábbis ő úgy látja. Mindez szimbolikussá válik, a hatalom kiteljesedésének szimbólumává. Szabóéknak elegük van abból, hogy az egész ország felett átveszik az uralmat, Orbán Viktor pedig akár egy király, a Várból akar uralkodni... És a többi. A Blikk tudósítása szerint ilyen nagyívű gondolatok is elhangzottak a láncolós tüntin:

Délelőtt háromnegyed 11-kor lila füstködöt kibocsájtó pirotechnikai eszközt dobtak be az építkezésre, a rendőrök orra előtt! A jelenet a 444.hu élő közvetítésében volt látható.

PestiSracok facebook image

Havasi: A választók döntik el, kinek a munkahelye lesz

A miniszterelnök nem költözik a Várba, saját családi háza van, rezidenciát sem vesz igénybe, arról pedig a választók döntenek majd, hogy kinek a munkahelye lesz a Karmelita kolostor – reagált Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke az MTI-nek a Párbeszéd önleláncolós akciójára.

– mondta a sajtófőnök. A Miniszterelnökség és a Miniszterelnöki Kabinetiroda az Országgyűlés kifejezett kérésére hagyja el az Országházat – húzta alá, hozzátéve: ebben a parlamenti ciklusban a miniszterelnök és a kormány irodái még az Országházban maradnak. Havasi Bertalan elmondta: a jövő évi választáson a magyar emberek el fogják dönteni, hogy kinek a munkahelye lesz a most felújítás alatt álló épületegyüttes. Megjegyezte: az odaláncolást

Forrás: MTI, 444.hu, Párbeszéd Facebook-oldala.

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.