Pesti Srácok

Aláírta Áder János a felsőoktatási törvény módosítását

Aláírta Áder János a felsőoktatási törvény módosítását

Elrendelte az államfő a felsőoktatási törvény módosításának kihirdetését – áll Áder János köztársasági elnök nyilatkozatában, amelyet hétfőn küldött el hivatala az MTI-nek.

A nyilatkozat szerint „az Országgyűlés 2017. április 4-én elfogadta a T/14686 számon benyújtott, a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény módosításáról szóló javaslatot.”

Az elmúlt napokban a törvényjavaslattal kapcsolatban különböző alkotmányos aggályok merültek fel. „A rendelkezésemre álló időben megvizsgáltam a törvény alkotmányosságát és a nemzetközi szerződéseknek való megfelelését. Megállapítottam, hogy a törvénymódosítás a tanulásnak és tanításnak az Alaptörvény X. cikkében rögzített szabadságát nem sérti" - olvasható a nyilatkozatban. "Hasonlóan nem sérül az Alaptörvény azon rendelkezése, amely önállóságot biztosít a felsőoktatási intézmények számára a kutatás és a tanítás tartalmát és módszereit illetően.”

A törvény két új feltételt támaszt a külföldi felsőoktatási intézmények magyarországi tevékenységével kapcsolatban. Ezek alkotmányos szabályt nem sértenek, nemzetközi szerződésbe, európai uniós irányelvbe nem ütköznek. A Magyarországon államilag elismert és akkreditált egyetemeken a kutatói és oktatói munka folyamatosságát a törvényjavaslat nem érinti. A már megkezdett magyarországi képzések változatlan feltételekkel folytathatóak. „Ezért mai napon elrendeltem a törvény kihirdetését” – olvasható a nyilatkozatban.

PestiSracok facebook image

A törvény gyors - bár a házszabályi rendelkezéseknek megfelelő – elfogadása, a két új törvényi feltétel előírása sokakban ellenérzést váltott ki. Jó néhányan egyetemük jövőjéért aggódnak. Azért, hogy senkiben szemernyi kétség se maradjon az iránt, hogy a Magyarországon működő külföldi egyetemeken folyó magas színvonalú munka folytatásának feltételei továbbra is biztosítottak lesznek, felkérem Magyarország Kormányát, hogy az érintettekkel haladéktalanul kezdje meg a tárgyalásokat az új törvényi rendelkezések végrehajtása érdekében.

„Meggyőződésem, hogy kölcsönös jó szándékkal és közös akarattal a törvényben biztosított határidőn belül ez megoldható. Mindannyiunk érdeke, hogy az az érték, amely a Magyarországon működő külföldi egyetemeken az elmúlt években létrejött tovább gyarapodjék, és a tudományos munka zavartalanul folytatódjék” – olvasható Áder János köztársasági elnök nyilatkozatában.

MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?