Pesti Srácok

Az MSZP A Fidesz nyakába akarja varrni a Szeviép-ügyet

Az MSZP A Fidesz nyakába akarja varrni a Szeviép-ügyet

A Fideszre mutogatnak, de nem kezdeményezik parlamenti vizsgálóbizottság összehívását a szocialisták a milliárdos károkkal járó Szeviép-botrány ügyében - írja a Magyar Idők. Az MSZP frakcióvezetője levélben üzent a károsultaknak.

Elutasította a Szeviép Zrt. által ki nem fizetett alvállalkozók kérését a szocia­lista párt országgyűlési frakciójának vezetője - írja a Magyar Idők. A lap szerint Tóth Bertalan úgy véli, a képviselőcsoportnak nem áll módjában parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezni a csődbűncselekmény ügyében.

Az MSZP-s politikus a Magyír Idők birtokába került levelében úgy ír a károsultak képviselőjéről, mint akinek politikai botránykeltő céljai lehetnek, a több száz embert érintő visszaélést pedig a nagyobbik kormánypárt nyakába akarja varrni.

PestiSracok facebook image

– állította Tóth Bertalan a levélben.

Szabó Bálint jogász a károsultak nevében egy hete a szocialisták vádaskodásai miatt fordult a frakcióvezetőhöz, mondván: ha csakugyan a Fideszt tartják felelősnek a történtekért, akkor tegyenek lépéseket az ügyben. Jelezte viszont azt is, hogy a károsultak úgy gondolják: Botka László szegedi polgármester, a szocialisták miniszterelnök-jelöltje és Ujhelyi István európai parlamenti képviselő az, akiknek a politikusok közül a legtöbb közük volt a Szeviéphez.

Az országot 2002-től 2010-ig kormányzó balliberális koalíció tagjai közül mások is kapcsolatba kerültek a céggel. 2008-ban például az SZDSZ-es Kóka János vezette Gazdasági és Közlekedési Minisztériumtól kaptak megbízást több mint 46 millió forint értékben, a MÁV-tól 315 millió forint értékben. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől 1,2 milliárd forint értékben, a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt.-től 1,3 milliárd, míg a Maharttól 1,1 milliárd forint értékben, az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóságtól pedig nagyjából hatmilliárd értékben nyert el megbízást a Szeviép.

A cég bőven kapott megrendelést ugyanebben az időszakban a baloldali önkormányzatoktól is, a fővárostól Szegedig. Bár Botka többször is azt állította, hogy a szegedi önkormányzatnak semmi köze nem volt a Szeviéphez, azóta kiderült: a város cégei több megbízást is adtak a társaságnak, a helyhatóság pedig konzorciumi partnerként kötött szerződést a vállalattal.

Az egyik ilyen szerződés esetében négy tételben, de egyetlen nap alatt kétmilliárd forintot fizetett ki a szegedi önkormányzat közvetlenül a Szeviépnek 2010 májusában, nem sokkal azelőtt, hogy elrendelték a felszámolását. Érdemes megemlíteni azt is, hogy a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) 2007-től kezdődően Szegeden és Békéscsabán is a társasághoz köthető két kft.-től bérelte irodáit. Az MVH szegedi kirendeltségét abban az időben Géczi József Alajos volt szocialista ország­gyűlési képviselő sógornője vezette.

A Szeviép felszámolását 2010 nyarán rendelték el, a cég akkor már 379 partnerének tartozott, 11 milliárd forinttal. 2013-ban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal csődbűncselekmény ügyében nyomozást kezdeményezett, az eljárás jelenleg is tart. 2008 és 2010 között a társaság vezetője Pistrui László volt, aki Ujhelyi Istvánnak, az MSZP európai parlamenti képviselőjének is üzlettársa volt egy másik vállalkozásban.

Forrás: Magyar Idők; Fotó: hirado.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.