Pesti Srácok

Baloldali tüntetők verekedtek össze a rendőrséggel Kölnben

Baloldali tüntetők verekedtek össze a rendőrséggel Kölnben

Baloldali tüntetők összecsaptak a rendőrséggel szombaton Kölnben az Alternatíva Németországnak (AfD) jobboldali párt kongresszusának helyszíne körül, két rendőrt megsebesítettek, és felgyújtottak egy rendőrautót.

Szombaton megkezdődött a parlamenten kívüli legnagyobb német párt kétnapos kongresszusa, amelyen megtárgyalják a szeptemberi Bundestag-választásra készített programot, és a tervek szerint döntenek arról, hogy ki vagy kik lássák el az úgynevezett csúcsjelölt feladatát, azaz hogy ki vagy kik vezessék a pártot a választási kampányban. Frauke Petry társelnök szerdán egy videoüzenetben bejelentette, hogy nem vállalkozik a szerepre sem egyéni csúcsjelöltként, sem egy csoport tagjaként. Egyúttal hangsúlyozta, hogy az AfD-nek a rendszerkritikus, "fundamentális ellenzékiség" helyett a "reálpolitika" irányát kell követnie.

Petry egy olyan indítvánnyal érkezett a kongresszusra, miszerint a párt a jövőben inkább kössön választási szövetségeket más pártokkal, mint hogy tartós ellenzéki pozícióba ássa be magát. A mintegy 600 pártküldött nem sokkal a kongresszus kezdete után nagy többséggel leszavazta, hogy Petry indítványát egyáltalán napirendre vegyék. Utána a társelnök azt mondta, hogy hajlandó kompromisszumokat kötni tervével kapcsolatban, de a pártnak el kell indítania egy lelki-erkölcsi változást Németországban és Európában.

A kongresszusra rendkívüli biztonsági intézkedésekkel készült a rendőrség, négyezer rendőrt mozgósítottak, és mintegy 50 ezer baloldali tüntetőre számítottak, köztük körülbelül ezer szélsőségesre. A kölni rendőrség szóvivője közölte szombaton, hogy a helyzet nagyon változékony, időnként erőszakba torkollik. Az n-tv hírtévén adásában az látszott, hogy mintegy 50 tüntető összecsapott lovasrendőrökkel, és egy tudósító szerint a rendőrök paprikasprayt vetettek be az erőszakosan fellépőkkel szemben.

PestiSracok facebook image

MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.