Pesti Srácok

Belügyi és terrorelhárítási együttműködésről írt alá egyezményt Tunéziával Szijjártó

Belügyi és terrorelhárítási együttműködésről írt alá egyezményt Tunéziával Szijjártó

Gazdasági és biztonsági szempontból is fontos Magyarország és Tunézia együttműködése - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn az MTI-nek.

A tárcavezető közölte: hétfői tuniszi látogatása alkalmával tárgyalt a tunéziai elnökkel és külügyminiszterrel, a későbbiekben pedig a közlekedésügyi, a mezőgazdasági és a felsőoktatási miniszterrel is egyeztet, majd a legnagyobb tunéziai vállalatok vezetőivel és kamarai vezetőkkel találkozik. Hangsúlyozta: Magyarország együttműködése Tunéziával mind gazdasági, mind pedig biztonsági szempontból kiemelt jelentőségű. Biztonsági szempontból azért, mert mindaddig, amíg Tunéziában béke, nyugalom és stabilitás van, addig

- magyarázta. Hozzátette: Európának is az lenne az érdeke, hogy az ország hosszú távon stabil maradjon, addig ugyanis "délről eggyel kevesebb veszéllyel kell szembesülnie az Európai Uniónak". Szijjártó Péter kiemelte: ezért hétfőn kétoldalú megállapodást írtak alá a belügyi és terrorelhárítási együttműködésről, és ennek értelmében Magyarország határrendészeti és határigazgatási tapasztalatait átadja Tunéziának. Magyarország déli határán már járt is korábban egy tunéziai delegáció, valamint a tunéziai terrorelhárítás delegációja is ellátogatott Magyarországra, és egy magyar terrorelhárítási delegáció is felkereste már Tunéziát - idézte fel. Elmondta: a jövőben tehát szorosabbra fűzik a terrorelhárítási és határrendészeti együttműködést, és Magyarország megadja a szükséges segítséget Tunéziának ahhoz, hogy a Líbiával szomszédos határát megvédje, ami egyúttal Magyarország és Európa biztonsági érdeke is. A külügyminiszter arra is kitért, hogy a gazdasági együttműködés tekintetében Tunézia Magyarországot"szemelte ki mint közép-európai stratégiai, gazdasági partnert", és ennek megfelelően a kétoldalú kereskedelmi forgalom januárban már 18,5 százalékkal nőtt. A magyar-tunéziai gazdasági együttműködés ösztönzésére 255 millió eurós hitelkeretet nyitottak, ami elsősorban a magyar mezőgazdasági, élelmiszeripari és vízügyi vállalatoknak jelent komoly lehetőséget a tunéziai piacon - vélekedett.

PestiSracok facebook image

Közölte: a két ország oktatási kapcsolatai rendkívül szorosak, most emelték 100-ról 150-re a tunéziai diákoknak biztosított éves ösztöndíjak számát. A magyar turistáknak pedig jó hír, hogy idén májustól a tavalyi heti egyhez képest heti öt charterjárat fog közlekedni Monasztir és Budapest között, egyúttal tárgyalnak a menetrendszerinti közvetlen légi összeköttetés megteremtéséről is a két főváros között - mondta.

Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy Magyarország azon uniós tagállamok közé tartozik, amelyek támogatják, hogy a szabadkereskedelmi megállapodásról szóló tárgyalások minél gyorsabbak legyenek. Magyarország támogatja azt is, hogy az EU további pénzügyi eszközöket vonjon be, hogy 2020-ig Tunézia pénzügyi támogatását meg tudják oldani, mert ha támogatják a tunéziai strukturális reformokat, akkor az országban könnyebb lesz a stabilitás fenntartása - mutatott rá. Megjegyezte: Magyarországot és Tunéziát az 1956-os év is összeköti, hiszen az észak-afrikai ország ekkor vívta ki függetlenségét, és ebben az évben vette fel a két ország a diplomáciai kapcsolatokat.

PS/MTI, Fotó:MTI

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.