Pesti Srácok

A civil törvény módosítása ellen demonstrálnak Budapesten

A civil törvény módosítása ellen demonstrálnak Budapesten

A civil törvény módosítása ellen demonstrálnak a budapesti Hősök terén szerda délután. A Civilizáció elnevezésű csoport azért hirdette meg rendezvényét, mert megbélyegzőnek tartja a kormány módosító javaslatát, mely szerintük tovább nehezítené a hazai civil szektor működését.

Álláspontjuk szerint azzal, hogy a törvény regisztrációra kötelezné azokat a civil szervezeteket, melyek évi 7,2 millió forintnál több támogatást kapnak külföldről, a tudás és a gondolat szabadságát támadják.

A rendezvényen többen is a "civilek vagyunk, magyarok vagyunk, szabadok vagyunk" feliratú táblával, magyar és európai uniós zászlókkal jelentek meg, több demonstráló "a CEU mellett állok" feliratú kitűzőt viselt.

A Hősök terén megjelentek egy több méter betűmagasságú "CIVIL" feliratot állt körbe szív formában. A szív-formát körülálló demonstrálók megtöltötték a Hősök terét, illetve a Dózsa György út és az Andrássy út kereszteződését.

PestiSracok facebook image

A szervezők a helyszínen arról tájékoztattak, hogy a szív azt jelképezni hogy a társadalom körülöleli a civil szervezeteket.

A demonstrációhoz - a szervezők tájékoztatása szerint - több tucat civil szervezet jelezte csatlakozását, köztük az Amnesty International Magyarország, az Eötvös Károly Intézet, a Greenpeace Magyarország Egyesület, a Háttér Társaság, a Humán Platform, a Krétakör Alapítvány, a Levegő Munkacsoport, a Magyar Helsinki Bizottság, a Magyar Szolidaritás Mozgalom, a Menedék - Migránsokat Segítő Egyesület, a Mérték Médiaelemző Műhely, a Nyugdíjasok Országos Képviselete, az Oktatói Hálózat, az Ökotárs Alapítvány, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, a Roma Parlament, a Szivárvány Misszió Alapítvány - Budapest Pride, a Tanítanék Mozgalom, a Társaság a Szabadságjogokért, a Transparency International Magyarország Alapítvány és a Védegylet.

Forrás: MTI; Fotó: Délmagyar logó

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.