Pesti Srácok

Donald Trump ismét figyelmeztette Észak-Koreát

Donald Trump ismét figyelmeztette Észak-Koreát

Ismét figyelmeztette Észak-Koreát rakétakísérleteivel kapcsolatban Donald Trump amerikai elnök egy vasárnapi televíziós interjúban, ugyanakkor nyitva hagyta a kérdést, hogy milyen lépéshez folyamodhat az amerikai kormány.

Az amerikai elnök a CBS televízió Szemben a nemzettel című, vasárnap délelőtti politikai vitaműsorában úgy fogalmazott: "nem lenne boldog", ha Észak-Korea nukleáris rakétakísérletet hajtana végre. Trump az interjúban úgy vélekedett, hogy Phenjan legutóbbi - pénteken végrehajtott - rakétakísérlete "csak kis rakétával" történt, s szerinte az észak-koreai vezető

PestiSracok facebook image

- fogalmazott Donald Trump. Viszonylag hosszan fejtegette, hogy a pénteki rakétakísérlet csak kis rakétával történt, nem is atomtöltetet hordozó rakétával, s aztán hozzátette: "majd meglátjuk, mi történik".

Azon újságírói kérdésre, amely azt firtatta, vajon az Egyesült Államok alkalmaz-e majd katonai erőt Észak-Korea ellen, Trump ugyan nem zárta ki ezt a lehetőséget, de így válaszolt:

Trump elnök szombaton este a pennsylvaniai Harrisburgben - ahol elnöksége századik napja alkalmából nagyszabású gyűlést tartott - riportereknek azt mondta:

A vasárnap délelőtti politikai vitaműsorok csaknem mindegyikében szóba került az elnökség első száz napja és az előző napi harrisburgi nagygyűlés, amelyen tízezrek vettek részt és ünnepelték ovációval az elnököt. "Donald Trump megkezdi elnöksége következő 1361 napját" - hangzott el a CNN hírtelevízió délelőtti politikai vitaműsorában. A CNN - miként a The Washington Post című napilap is - azt emelte ki a szombat esti nagygyűlésen elhangzottakból, hogy az elnök támadta a sajtót. Trump valóban bírálta a sajtót, ám bel- és külpolitikai kérdésekről is hosszasan beszélt. Felsorolta kormányzata eddigi eredményeit, a munkahelyteremtésre irányuló döntéseit, köztük például a több ezer munkahelyet teremtő Keystone XL olajvezeték építésének beindítását, az egészségbiztosítási törvénnyel kapcsolatos várható lépéseket, és szólt Észak-Koreáról, valamint arról is, hogy a párizsi klímaegyezményben való további amerikai részvételről két héten belül döntés születik. Ezt illetően elmondta, hogy kormánya várhatóan a párizsi egyezmény újratárgyalása mellett foglal majd állást. Washingtonban és több más amerikai nagyvárosban szombaton este tiltakozó felvonulásokat tartottak a kormányzat klímapolitikája ellen. A fővárosban több tízezren vettek részt a meneten.

Forrás: MTI; Fotó: AFP

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.