Pesti Srácok

Hollik szerint a brüsszeli politikát Soros György üzleti érdekei diktálják

Hollik szerint a brüsszeli politikát Soros György üzleti érdekei diktálják

Soros György dróton rángatja Brüsszelt - mondta Hollik István, kereszténydemokrata országgyűlési képviselő keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

A kisebbik kormánypárt képviselője kifejtette: teljesen nyilvánvaló, Soros György azt akarja elérni, hogy Magyarország is álljon be a sorba, bontsa le a határzárat, engedjen be migránsokat és fogadja el az unió betelepítési kvótáját. Ehhez minden eszközt, és minden Brüsszelben élő emberét felhasználja - tette hozzá. Látható, hogy a brüsszeli naptár megtelt Soros-eseményekkel, a Soros-egyetem ürügyén már hétfőn és kedden is támadják Magyarországot, szerdán az Európai Parlamentben ismét hazánkat tűzik napirendre, csütörtökön pedig maga Soros György tárgyal a brüsszeli bizottsággal - sorolta. Szerinte Soros György azért utazik Brüsszelbe, hogy a bizottság elnökénél a magyar kormány és a Fidesz ellen áskálódjon. Kiemelte: mint az Európai Néppárt (EPP) tagjai biztosak abban, hogy az EPP vezetői, ahogy korábban, most sem fogják elhinni a Magyarország elleni hazug vádakat és lehetőséget biztosítanak arra, hogy ismertessék velük a tényeket, tisztázni tudják a félreértéseket.

- mutatott rá Hollik István. A KDNP-s politikus azt mondta: úgy tűnik, Soros György dróton rángatja Brüsszelt, több tucat brüsszeli politikus van a zsebében. Ma már nyílt titok, hogy Soros emberei ott ülnek az Európai Bizottságban, illetve az Európai Parlamentben, ismert az általa megbízható szövetségeseknek titulált képviselők, vezetők listája, rajta a magyar baloldal brüsszeli képviselőivel is. A Soros által pénzelt emberek ugranak, amikor kell, hogy kívánságait teljesítsék, ez történt most is, amikor nyomást kell gyakorolni Magyarországra - közölte.

PestiSracok facebook image

- fogalmazott. Kitért arra is, hogy Soros György tisztességtelen spekulációkkal, egész országok tönkretételével szerezte a vagyonát, s nem véletlen, hogy az Egyesült Királyságtól Izraelig több országból kitiltották. Felidézte, hogy Soros György "megtámadta" a magyar OTP-t is, milliárdos károkat okozva. A gazdasági válság idején, amikor Magyarország a legsebezhetőbb volt, nem segített, hanem nyerészkedett - közölte Hollik István. A kormánypárti politikus arra a kérdésre, hogy nemcsak a külföldről támogatást élvező civil szervezeteket kellene kategorizálni, hanem azokat is, amelyeket pártalapítványok által, vagy közpénzből támogatnak, azt mondta: bármilyen állami támogatás közpénznek minősül, amivel el kell számolni. A közpénzekről szóló adatok nyilvánosak, s az érintett szervezeteket, pártalapítványokat az ÁSZ vizsgálja. E téren nincs tennivaló- mondta.

Plakátrongálások: „ezt a kultúrát” nem a Fidesz honosította meg

A köztéri plakátok megrongálásáról szóló felvetésre úgy reagált: volt egy bírósági ítélet, miszerint a plakátok átragasztása nem minősül rongálásnak, ha a tartószerkezet nem sérül.

A bíróság szerint a ragasztás nem minősül plakátrongálásnak

A per egy kormányzati plakát átragasztása után indult - mondta, s megjegyezte: "ezt a kultúrát" nem a Fidesz honosította meg. Ha a bíróság kimondja, hogy ez az eszköz legitim, és szabályos, élhet vele bárki - tette hozzá. Ugyanakkor a szabályokat be kell tartani, és a Fidesz-KDNP mindig így fog eljárni. Arról, hogy az új magyar egyházjogi törvénnyel kapcsolatban korábban megállapított jogsértések miatt hárommillió eurós (mintegy 935 millió forintos) kártérítést ítélt meg a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségnek kedden az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB), azt mondta: az egyházi törvénynek az volt a célja, hogy tisztába tegyék melyek a "bizniszegyházak", s ezeket ellehetetlenítsék, valamint meghatározzák kik folytatnak valós vallási tevékenységet. Ezt a célt elérték, de Magyarország jogállam, s a bíróság ítéletét végre kell hajtani - közölte Hollik István.

Forrás: MTI, vezetőkép: fidesz.hu

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?