Pesti Srácok

Így simítja el a korrupciót Molnár Gyula: „Tekintsük ezt lerendezettnek”

Így simítja el a korrupciót Molnár Gyula: „Tekintsük ezt lerendezettnek”

Az MSZP elnöke, Molnár Gyula még XI. kerületi polgármesterként az általa vezetett önkormányzatnál elkövetett korrupciós bűncselekményekről szerzett tudomást, de – a törvényben rögzített kötelességét megszegve – nem tett büntetőfeljelentést a vesztegetés gyanúját felvető ügyekben. Ezt támasztja alá az a 2010. június 14-én, a Budapesti Nyomozó Ügyészségen készült tanúkihallgatási jegyzőkönyv, amely a PrivátKopó.hu birtokába került.

A Budapesti Nyomozó Ügyészségen 2010. június 14-én, „fontosabb ügyekben intézkedő hivatalos személy által elkövetett vesztegetés büntette miatt indult bűnügy” nyomozása során készült az a tanúkihallgatási jegyzőkönyv, amelyben a Wieszt János volt XI. kerületi MSZP-s önkormányzati képviselőnek, illetve az önkormányzat nevében eljáró dr. B. Péter András ügyvédnek kenőpénzeket fizető dr. G. I. az alábbiakat közölte a nyomozó ügyészekkel.

Forrás: PrivátKopó.hu
PestiSracok facebook image

Molnár Gyula, a korrupció ellen harcosan küzdő MSZP jelenlegi elnöke tehát „egyáltalán nem lepődött meg, meg sem rezdült”, amikor az általa polgármesterként irányított önkormányzattal kapcsolatos korrupciós ügyekről szerzett tudomást. A szocialista politikus – ahelyett, hogy a törvényben rögzített kötelességének megfelelően büntetőfeljelentést tett volna a tudomására jutott ügyekben – elintézte az egészet annyival, hogy „ezek már olyan régi ügyek, hogy tekintsük ezt lerendezettnek”. Pedig 2008-ban nehezen lehetett „régi ügyeknek” titulálni a 2005-ben, és a 2007-ben történt bűncselekményeket. A Büntetőeljárásról (Be.) szóló törvény 171.§ (2) bekezdése alapján:

Forrás: PrivátKopó.hu

Molnár Gyula 2008-ban hivatalos személy volt, és ismerté vált előtte az elkövető személye is – mégis tétlen maradt, nem tett eleget a feljelentési kötelezettségének. A korrupciós cselekményekről végül az a vállalkozó tájékoztatta – 2010-ben – a Budapesti Nyomozó Ügyészséget, akitől Wieszt és két ügyvéd összesen több mint 10 millió forint kenőpénzt kért és kapott. A Fővárosi Ítélőtábla 2014. november végén Wieszt Jánost 4 év letöltendő börtönbüntetésre, valamint 500 ezer forintos pénzbüntetésre, míg két ügyvéd társát befolyással üzérkedés miatt 2-2 év szabadságvesztésre ítélte jogerősen, de esetükben a büntetés végrehajtását öt-öt évre felfüggesztette.

Forrás: PrivátKopó.hu. Vezető kép: MTI/Illyés Tibor

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.