Pesti Srácok

Jó tudni: nem az autópálya tehet a veronai busztragédiáról

Jó tudni: nem az autópálya tehet a veronai busztragédiáról

A helyi államügyész megállapította, hogy a veronai sztráda megfelel a szabályoknak, így kizárták a konstrukciós hiba lehetőségét a magyar busz januári tragédiájának vizsgálata során. Ugyanakkor az olaszok a buszsofőr és felesége kihallgatását kérik a magyar hatóságoktól a sofőr alvászavarával összefüggésben.

Az olasz szakvélemények arra a megállapításra jutottak, hogy nem útvezetési, karbantartási vagy szalagkorláthibák okolhatók a magyar busz januári, veronai balesetéért – írta a Magyar Idők. Az olasz törvények szerint a műszaki vizsgálathoz a veronai államügyészség bevonta a nyomozásba Alberto Brenteganit, aki az érintett autópálya-szakaszért felelős, valamint Giovanni Natale karbantartási igazgatót. Az A4-es autópálya-kezelő vezetőit képviselő ügyvéd a Cor-riere Del Veneto című olasz lapnak azt mondta: a veronai államügyészség álláspontja szerint a tragédia oka már ismert, azaz a sofőr hirtelen bekövetkezett, szinte ájulásszerű elalvása miatt csapódott a busz a szalagkorlátnak. A Bors idézi az olasz lapot, miszerint az olasz ügyészség azt kérte a magyar hatóságoktól, hogy a sofőr alvási apnoe szindrómájáról hallgassák ki V. János feleségét, majd magát a buszvezetőt is. A sofőr állapota egyelőre nem teszi lehetővé a kikérdezését. Ismert, hogy Magyarországon több ember halálát okozó közúti veszélyeztetés miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen az ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda. Az NNI feladata lesz a két kihallgatás, amelynek eredményéről a nemzetközi jogsegély keretében adnak tájékoztatást az olasz félnek.

Jelenleg sem az Olaszországban, sem a Magyarországon folytatott nyomozásnak nincs gyanúsítottja. Ez a helyzet azonban a Magyar Hírlap értékelése szerint megváltozhat például akkor, ha bebizonyosodik, hogy a sofőr valóban alvászavarban szenved, és erről tudott a Pizolit Kft. vezetője, Czakó Tibor is. Ebben az esetben a buszvezető mellett Czakóból is könnyen gyanúsított válhat. V. János alvászavaráról éppen Czakó beszélt az áldozatok hozzátartozói előtt, amiért a rokonok nyílt levélben a busztársaság bojkottjára szólítottak fel a vizsgálat lezártáig. Verona mellett január 20-án járt szerencsétlenül a főleg budapesti középiskolásokat szállító autóbusz, ami a sztráda szalagkorlátjának, majd egy felüljáró pillérének csapódott, kigyulladt, majd felrobbant. A balesetben tizenheten Olaszországban életüket vesztették, a tizennyolcadik áldozat Budapesten halt bele a sérüléseibe.

Forrás: Magyar Idők. Vezető kép: dailyrecord.com

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.