Pesti Srácok

Kína kőkemény figyelmeztetést küldött Észak-Koreának

Kína kőkemény figyelmeztetést küldött Észak-Koreának

Rex Tillerson amerikai külügyminiszter információi szerint Kína figyelmeztette Észak-Koreát, és egyúttal szankciókat is kilátásba helyezett ellene. Az amerikai diplomácia vezetője a Fox televíziónak adott – helyi idő szerint – csütörtök délutáni nyilatkozatában közölte, hogy kínai tisztségviselők tájékoztatták a washingtoni kormányzatot az Észak-Koreának címzett figyelmeztetésről. Tillerson azonban azt nem hozta nyilvánosságra, hogy milyen rangú kínai tisztségviselő egyeztetett Washingtonnal.

Az amerikai külügyminiszter szerint ez volt eddig a legszigorúbb figyelmeztetés, amelyet Peking Phenjan címére megfogalmazott.

– mondta az interjúban Rex Tillerson. A tárcavezető azonban arról nem szólt, hogy milyen szankciókról van szó. A miniszter arról sem beszélt, hogy Kína mikor fogalmazta meg e figyelmeztetést. Kína egyébként februárban már felfüggesztette szénimportját Észak-Koreából, most áprilisban pedig a kínai média felvetette, hogy újabb provokációk esetén Peking esetleg kevesebb nyersolajat szállít Észak-Koreának. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagállamai külügyminiszteri szinten pénteken ülnek össze, hogy megvitassák az észak-koreai helyzetet. A tanácskozáson Rex Tillerson elnököl, és várhatóan arra ösztökéli majd kollégáit, hogy valamennyi tagország teljes egészében hajtsa végre a már kirótt szankciókat.

PestiSracok facebook image

Csütörtökön nyilvánosságra került, hogy a Trump-kormányzat magánúton arra kérte Jimmy Carter volt elnököt – aki korábban közvetített Washington és Phenjan között –, hogy ezúttal maradjon távol ettől az ügytől, ne kíséreljen meg semmiféle közvetítést, mert megnehezítené Washington nyomásgyakorlását Észak-Koreára. Brian Hook, a külügyminisztérium tisztségviselője személyen kereste fel georgiai otthonában a kéréssel Cartert azután, hogy a volt elnök tájékoztatást kért a Fehér Ház Észak-Koreával szemben szigorodó álláspontjáról.

Forrás: MTI. Vezető kép: KCNA/AFP/Getty Images

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.