Lázár: Soros tevékenysége nemzetbiztonsági érdekeket sért

Májusban és júniusban soha nem látott erejű vitái lesznek Brüsszellel a bevándorlók szétosztásának kérdésében, Brüsszelben ebbe a kérdésbe „mindent bele fognak kavarni", a nemzeti konzultációt és az CEU ügyét is – jelentette ki Lázár János szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján. Jelezte, a kormány 2,4 százalékos hiányt és 4 százalék fölötti növekedést szeretne jövőre.
A kormány arra számít, májusban és júniusban soha nem látott erejű vitái lesznek Brüsszellel a bevándorlók szétosztásának kérdésében - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. Jelezte, május 10-én tartják a kvótapert az Európai Unió Bíróságán, ahová Magyarország fordult - Szlovákiával együtt -, hogy megakadályozza a kvótadöntés kötelező jellegét. A következő hetekben arra kell számítani - mondta -, hogy mind az Európai Bizottságban, mind az Európai Parlamentben nyomás alá akarják majd helyezni Magyarországot. A két testület egyes csoportjai, elsősorban a liberálisok, ugyanis el akarják érni, hogy Magyarország vegyen részt a migránsok kvóta szerinti szétosztásában. Lázár János szerint Brüsszelben ebbe a kérdésbe „mindent bele fognak kavarni", a nemzeti konzultációt és az CEU ügyét is. Azt is mondta, hogy a vita kétes kimenetelű.

A kormánynak Soros Györggyel van baja

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a magyar kormánynak Soros Györggyel van baja, de ennek nincs köze a CEU-hoz, az ott tanulókhoz és tanítókhoz. Mint fogalmazott, a magyar származású amerikai üzletembernek a bevándorlással kapcsolatban kifejtett véleménye miatt van vita, de a két ügyet külön kell kezelni. Amit Soros György az illegális bevándorlással kapcsolatban tett az elmúlt években, az Magyarország nemzetbiztonsági érdekeit sérti.
Nem tűrhetjük, hogy valaki bevándorlókat szervezzen a határhoz és kényszerhelyzetbe hozzon bennünket
- fogalmazott. Kiemelte, a kormány megállítani akarja bevándorlást, Soros György pedig megszervezni. Nem tartható az sem, hogy a "Soros-féle szervezetek" a magyar állammal perbe szállnak és a határ megnyitására akarják kényszeríteni - jelentette ki.
Nem korlátozza a tanszabadságot az új törvény
Az új felsőoktatási törvény nem korlátozza a tanszabadságot, az egyetemi autonómiát, a kutatás szabadságát - mondta Lázár János. Kiemelte, az oktatás területén egyenlő esélyeket akarnak, világos versenyszabályokat, hogy a magyar egyetemek versenyhátránya megszűnjön. A kancelláriaminiszter kijelentette, az ügyben „készek vagyunk válaszolni" Brüsszelnek, Washingtonnak és Berlinnek is. „Soros György és hálózata" komoly nyomás alá helyezte Brüsszelt, Washingtont és Berlint, „folyamatosan megy a lobbi Magyarországgal szemben", de ezektől a szerveződésektől is megvédjük az országot - hangsúlyozta.
A kormány 2,4 százalékos hiányt és 4 százalék fölötti növekedést szeretne jövőre
A kormány célja 2018-ban az államadósság további csökkentése, 2,4 százalékos hiány és 4 százalék fölötti növekedés - adott számot a jövő évi költségvetés tervezetéről Lázár János. A Miniszterelnökség vezetője három fontos célt jelölt meg a jövő évi büdzsével kapcsolatban, a teljes foglalkoztatás érdekébenszükséges lépések megtételét, a családok támogatását és a biztonság garantálását.
Mégsem kell engedélyeztetni a háztartási célú kutakat
A kormány döntése alapján hatályon kívül helyezik azokat a rendeleteket, amelyek szerint fennmaradási engedélyt kellene kérni a háztartási célú kutakra - mondta Lázár János. A tárcavezető hangsúlyozta, a kormány döntése szerint a 2016. január 1-jén hatályos állapotot kell visszaállítani, így a tavaly született rendeleteket hatályon kívül kell helyezni. Senkit nem kényszerítenek arra, hogy a több évtizede használt kutat újra engedélyeztesse több százezer forintért - közölte.
Forrás: MTI; fotó:Illyés Tibor/MTI