Pesti Srácok

Már szervezi a Brexit-tárgyalásokat az EU

Már szervezi a Brexit-tárgyalásokat az EU

Megkezdődött az Egyesült Királyság uniós kilépése (Brexit) után bennmaradó huszonhét tagország állam- és kormányfőinek ülése szombat délután Brüsszelben, és a résztvevők rögtön a találkozó kezdete után megállapodtak a Brexit-tárgyalásokra vonatkozó iránymutatásaikról.

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke ez utóbbiakról – Twitter-üzenetében – azt közölte, hogy „szilárd és tisztességes” politikai mandátummal ruházzák fel az EU tárgyalódelegációját, az irányelveket pedig egyhangúlag támogatták a tagországok állam- és kormányfői.

Az ülés résztvevőinek küldött meghívólevelében Tusk azt hangsúlyozta: akkor kezdődhetnek meg a tárgyalások az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kereskedelmi kapcsolatairól, ha a megfelelő ütemben haladnak az egyeztetések a brit kilépéssel kapcsolatos megállapodás főbb kérdéseiről, az állampolgárok jogairól, a brit pénzügyi kötelezettségekről, illetve az Ír Köztársaság és Észak-Írország közötti határellenőrzés ügyéről. Elemzők szerint nem várhatók komolyabb viták a szombati ülésen, mivel a tagállamok képviselői már a héten megegyeztek a közös tárgyalási pozícióról.

PestiSracok facebook image

Egyes források ugyanakkor arról számoltak be, hogy a résztvevők érinthetik a jelenleg Londonban működő uniós ügynökségek – az Európai Bankhatóság (EBA) és az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) – költözésének kérdését, valamint a Törökországgal kapcsolatos uniós politikát is. Az Európai Bizottság a tanácsi irányelvek elfogadását követően fog javaslatot tenni az egyeztetések megindítására, amelyet még a tagállamok kormányainak is jóvá kell hagyniuk. Sokak szerint a „valódi” tárgyalások azonban csak a június 8-ai brit előrehozott választások után kezdődhetnek majd meg.

MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.