Pesti Srácok

A Nézőpont Intézet ügyvezetője szerint "okafogyott" a CEU-s tüntetéssorozat

A Nézőpont Intézet ügyvezetője szerint "okafogyott" a CEU-s tüntetéssorozat

Okafogyottnak nevezte a felsőoktatási törvény módosításának visszavonását követelő tüntetéssorozatot a Nézőpont Intézet ügyvezetője hétfőn az M1 aktuális csatornán. Fodor Csaba értékelése szerint politikai szempontból egy igen komoly mozgósító erővel bíró nemzetközi hálózattal áll szemben a magyar kormánypárti szövetség.

A szakértő rámutatott: tulajdonképp két CEU-ról beszélhetünk, a Central European Universityként bejegyzett jogi személy az Egyesült Államokban egy székhelyszolgáltatóban működik, míg a Magyarországon bejegyzett Közép-európai Egyetem ténylegesen egyetemként működő jogi személy. Utóbbival kapcsolatban megjegyezte, hogy azt Soros György alapította egy holland alapon keresztül és annak kamataiból működik.

Fodor Csaba szerint a vitát kiváltó törvénymódosítás egyáltalán nem jelenti azt, hogy a Közép-európai Egyetemnek be kellene zárnia a kapuit, az intézmény a továbbiakban is ugyanúgy tud működni, mint eddig, mindössze akkor tud amerikai diplomát is kibocsátani a magyar mellett, ha erről születik egy kormányközi egyezmény. Arról is beszélt, hogy a tüntetések során a felszólalásokban a bevándorláspárti álláspont mellett egyéb klasszikus ellenzéki témák is elhangzottak. Hozzátette: a klasszikus balliberális pártok megpróbáltak beépülni a tömegbe.

Fodor Csaba előrevetítette: amint az álláspontok tisztázódnak és egyértelművé válik, hogy a Közép-európai Egyetem továbbműködhet, valószínűleg marad a tiltakozóknak egy szűk magja, amelynek tagjai bejelentik, hogy hosszú távú politikai ambíciókkal rendelkeznek, ahogy az a korábbi hasonló tiltakozások után is megfigyelhető volt. Szerinte ezzel az ellenzék tovább osztja majd magát.

PestiSracok facebook image

MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.