Pesti Srácok

Patkányok lepték el Gyöngyös egyik belvárosi utcáját

Patkányok lepték el Gyöngyös egyik belvárosi utcáját

Már a gyerekeket sem merik kiengedni az udvarra az egyik gyöngyösi utcában, a helyet ugyanis patkányok lepték el. Az egyik közeli házat hulladék lerakónak használják, ami miatt patkányinvázió indult el a környéken.

A házat évekkel ezelőtt építették, de lakhatási engedélyt nem adtak rá. A Tények szerint azért, mert eltértek az építési tervtől és sok kis szobát alakítottak ki benne. Ezek alapján valószínűleg bordélyháznak akarták használni.

– nyilatkozta egy, a ház szomszédjában élő asszony. A ház évek óta szemétlerakóként van használva Fotó: Barikád A szemét miatt beköltöző patkányok a szomszédok szerint agresszívek és büdösek is, és egyre többen vannak. Egy édesanya azt mondta, félti a 7 éves gyerekét a patkányok miatt. – mesélte felháborodottan. Az önkormányzat szerint a helyiek hulladéklerakónak használják az ingatlant, de a hivatal tehetetlen az ügyben, mert magánterületről van szó. – mondta Németi László, városfejlesztési igazgató a tévének. Most csak reménykedni tudnak, hogy az új tulajdonos takarítani fog. PS/Faktor, A vezető kép illusztráció!
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?