Pesti Srácok

Schmidt Mária állítja, Soros György célja a migrációs nyomás fenntartása

Schmidt Mária állítja, Soros György célja a migrációs nyomás fenntartása

Schmidt Mária történész szerint Soros György célja a migrációs nyomás fenntartása, újra akarja indítani a balkáni migrációs útvonalat. Schmidt Mária az M1 aktuális csatornának szerdán nyilatkozva úgy vélekedett, hogy a magyar származású amerikai üzletember az egész világot a terepének tekinti, el akarja terjeszteni a nyitott társadalom utópikus eszméjét, amely szerint a világ összes határát - ezen belül a nemzeti szuverenitás és a gondolkodás határait - le kell bontani, mindent "egyneműsíteni" kell, és alá kell rendelni a globális üzleti érdekeknek.

Az utóbbi nyolc évben Soros György ezeket a célokat nagy hatásfokkal tudta megvalósítani, hiszen az Egyesült Államok, a világ egyik vezető hatalma mögötte állt, Barack Obama kormányzásának nyolc éve alatt ugyanis az amerikai külpolitika és Soros céljai egybeestek - jelentette ki a történész. Schmidt Mária úgy fogalmazott, Soros György a nyitott társadalmat ugyanúgy el akarja terjeszteni az egész világon, mint ahogy a kommunizmust és az internacionalizmust szerették volna. A kommunizmus is olyan új világban gondolkodott, ahol nincsenek határok, tehát nincs különbség a két eszme között, csak most nem internacionalizmusnak hívják, hanem nyitott társadalomnak. A nyitott társadalomra törekvés pedig mára "felfalta" a baloldalt, már nincsenek baloldali eszmék, csak a Soros által összeállított "mix" van, a "sorosizmus", ezzel "kivéreztette" a baloldalt - fűzte hozzá. A történész a Látószög blogon vasárnap megjelent tanulmányában Soros Györgyöt "filantróp tőzsdespekulánsnak" nevezte. Arra a kérdésre, hogyan lehet valaki egyszerre mindkettő, azt válaszolta: az üzletember emberbaráti tevékenysége csak egy fedőtevékenység, mert a fő célja mégiscsak a pénzszerzés, az előnyös üzletkötés, az anyagi haszonszerzés. Soros György kitapasztalt egy receptet, ami bevált: megvásárolja azokat a csoportokat - média, értelmiség, függetlennek nevezett szakértők, objektív véleményformálók -, amelyek a befolyását alátámasztják - mondta. Majd ezeknek a támogatásával megszervezi azokat a civil szervezeteket, amelyek aztán politikai befolyásolásba kezdenek, káoszt teremtenek tüntetésekkel és erőszakos cselekedetekkel, meggyengítik és megdöntik a stabil kormányerőt, végül pedig új erőközpontot hoznak létre, ami kiszolgálja a céljait - jelentette ki Schmidt Mária. A történész arról is beszélt, hogy Soros Györgyöt különleges viszony fűzi Magyarországhoz, mivel itt született és a gyermekkorát is itt töltötte, de ez persze nem akadályozta meg abban, hogy 2008-ban megpróbálja tönkre tenni az OTP-t és a forintot.

Forrás: MTI; vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?