Pesti Srácok

A stockholmi merénylő már előző nap bejelentette, mire készül

null

A Stockholmban múlt héten elkövetett, 4 halálos és 15 sebesült áldozatot maga után hagyó gázolás fő gyanúsítottjának számító 39 éves üzbég állampolgár egy orosz hírportál szerint már a merénylet előtti napon bejelentette, hogy merényletre készül.

A politonline.ru orosz weboldal hétfőn közölt beszámolójából kiderült, hogy Rakhmat Akilov a pénteki támadás előtt és után is kapcsolatba lépett más, oroszul beszélő radikálisokkal a Telegram üzenetváltás-szolgáltatón keresztül, az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet szimpatizánsai által létrehozott chatfelületen. A portál számos részletet is közölt a beszélgetésekből, amelyekhez a Telegramon működő, Dzsihád nevű csatorna adminisztrátoraitól jutott hozzá.

Az üzbég férfi egy tádzsik radikálissal például közölte, hogy szándékában áll ellopni egy "nagy járművet", amelyet fegyverként felhasználhatna. "Holnap délután szeretnék egy nagy járművet találni, hogy embereket gázolhassak vele" - írta. Azt is megkérdezte chatpartnerétől, "hogyan kell bombát készíteni", valamint lelkesen magyarázta, hogy "rendelkezik gyufával, acetonnal, öngyújtó utántöltő gázzal, öngyújtókkal és csavarokkal", melyek egy házi készítésű bomba elkészítéséhez szükségesek.

A merénylet után a férfi a következőt írta chatpartnerének: "Rosszul vagyok, csak néhány embert sikerült elgázolnom Stockholm belvárosában, mivel az autó letért az útról". Megjegyezte, hogy videóra vette a támadást, majd beszélgetőtársa kérdésére válaszolva elmondta, hogy jelenleg egy repülőtéren van és meg akar szökni Svédországból. Habár a szolgáltató adatai szerint a gyanúsított valóban a repülőtéren tartózkodott, a férfit Stockholm egyik elővárosában fogták el még péntek délután, egy boltban, ahol "furcsa viselkedése" szúrt szemet.

PestiSracok facebook image

A svéd média hétfői beszámolója szerint a 39 éves üzbég állampolgár bevallotta bűnösségét, valamint azt, hogy kapcsolatban áll az Iszlám Állammal. Az Expressen és az Aftonbladet című napilapok Akilov fényképét is közölték. A svéd rendőrség vasárnap bejelentette, hogy a gyanúsított elutasított menedékkérő volt Svédországban, de a hatóságoknak hamis címet adott meg, ezért nem tudták őt kitoloncolni az országból.

MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.