Pesti Srácok

Szijjártó Péter Kuvaitban tárgyalt

Szijjártó Péter Kuvaitban tárgyalt

Kivételes esély van arra, hogy magyar cégek részt vegyenek Kuvait gazdaságfejlesztési tervének végrehajtásában - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán az MTI-nek adott telefoninterjúban kuvaitvárosi tárgyalásai közben.

- tette hozzá. Az Új Kuvait nevű gazdaságfejlesztési terv keretében számos nagyberuházás lesz az országban, ezért az Eximbank nyitott egy 510 millió eurós hitelkeretet magyar cégek piacra lépésének támogatására - mondta. Szijjártó Péter szerint négy olyan terület van, amelyen a kuvaitiak kiemelten számítanak a magyar cégekre. Az első az informatikai biztonság, ahol az együttműködés már előrehaladott, ugyanis a legnagyobb kuvaiti internetszolgáltató számára egy magyar cég nyújtja a kiberbiztonsági szolgáltatásokat. A második a vízgazdálkodás, hiszen Kuvait számára nagy feladat szűkös vízkészletének bővítése. Ha folytatódik a jelenlegi tendencia, akkor Kuvaitnak 2050-re az összes olajbevételét a tengervíz lepárlására kell majd fordítania. Ezért keresik a megoldásokat a vízhiány leküzdésére. Ebben tudnak segíteni magyar vízgazdálkodási szakemberek és a Fővárosi Vízművek - mondta. A harmadik területnek az egészségügyet említette. A miniszter elmondta, nagy kórházberuházások kezdődnek az országban, és a kórház-üzemeltetés, valamint az orvosi eszközök, gyógyszerek szállítása területén számítanak a magyar egészség- és a gyógyszeripar termékeire. A negyedik az olajipar, amelyben a kuvaiti állami olajvállalat és a Mol továbbra is keresi a közös beruházások lehetőségét harmadik országokban - ismertette. A két ország közötti turisztikai kapcsolatok is folyamatosan bővülnek: kuvaiti állampolgárok tavaly 18 százalékkal több magyar vízumra szóló kérelmet adtak be, mint egy évvel korábban. Szijjártó Péter szerint ennek részben az az oka, hogy a Kuvaitvárosban tavaly megnyitott magyar vízumkiadási központban sokkal gyorsabb az ügyintézés, ezért ebből a szempontból Magyarország versenyképesebb, mint sok más ország. A Magyarországra látogató, illetve ott beruházó kuvaitiak nagyra becsülik a biztonságot, aminek részben az az oka, hogy a szigorú magyar bevándorláspolitika miatt Magyarországon nincsenek illegális bevándorlók - mondta a miniszter. Hozzátette: Budapest támogatja, hogy az Európai Unió kössön vízummentességi megállapodást Kuvaittal.

PestiSracok facebook image

- jelentette ki Szijjártó Péter. A két ország együtt lép fel a terror elleni küzdelemben. Magyarországhoz hasonlóan Kuvait is részese az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet elleni nemzetközi koalíciónak. Magyarország támogatja, hogy Kuvait 2018-19-ben tagja legyen az ENSZ Biztonsági Tanácsának, cserébe Kuvait támogatja Magyarország felvételi pályázatait különböző ENSZ-szervezetekben. Szijjártó Pétert fogadta Szabáh al-Ahmad al-Dzsáber asz-Szabáh emír, kuvaiti uralkodó, találkozott Dzsáber al-Mubárak al-Hamad asz-Szabáh sejk miniszterelnökkel, az oktatási és felsőoktatási miniszterrel, a kereskedelmi kamara elnökségével és mintegy 40 kuvaiti vállalatvezetővel. A magyar miniszter kétnapos látogatásának programján szerepel még találkozó a külügyminiszterrel, valamint az ipari- és kereskedelmi miniszterrel, és egy külügyi konzultációs, egy oktatási és tudományos, valamint egy sportügyi megállapodás aláírása. Szeptembertől 20 kuvaiti ösztöndíjas kezdi meg tanulmányait Magyarországon. A kuvaiti kormány elsőként három magyar egyetemet, az ELTE-t, a szegedi és a debreceni egyetemet akkreditálta, ami azt jelenti, hogy az ezeken az egyetemeken kiadott diplomákat a kuvaiti állam elismeri - mondta.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.