Pesti Srácok

Tizenöt ember ellen adtak ki elfogatóparancsot a macedón parlament elfoglalása miatt

Tizenöt ember ellen adtak ki elfogatóparancsot a macedón parlament elfoglalása miatt

A macedón rendőrség tizenöt ember ellen adott ki elfogatóparancsot, mert azzal gyanúsítják őket, hogy részt vett abban az akcióban, amelynek keretében csütörtök este betörtek a szkopjei parlamentbe.

Hat gyanúsítottat már elfogtak, őket azzal vádolják, hogy a tüntető tömeg tagjaiként munkájuk végzésében akadályozták a hivatalos szerveket. A csütörtöki összecsapásokban több mint százan sérültek meg, köztük több rendőr és parlamenti képviselő. Macedóniában decemberben tartottak előrehozott parlamenti választást, azóta nem sikerült kormányt alakítani. A választást ugyan a jobboldal nyerte meg, vezetőjének, Nikola Gruevszkinek azonban nem sikerült kormányt alakítania. Gjorge Ivanov államfő pedig elutasította, hogy a baloldalt bízza meg kormányalakítással, mert szerinte a szociáldemokraták megállapodása az albán kisebbségi pártokkal veszélyezteti Macedónia függetlenségét és egységét. A feszült helyzet csütörtökön csúcsosodott ki, amikor a képviselőház napirendjén kívül a választások második helyén végző szociáldemokraták, valamint az albán kisebbségi pártok egy albán nemzetiségű képviselőt választottak meg a parlament új elnökének. A jobboldali tiltakozók ezt követően törtek be az ülésterembe, és székekkel, valamint minden kezük ügyébe kerülő tárgyal kezdték el megdobálni és ütni a bent tartózkodókat. A támadás egyik sérültje a szociáldemokraták vezetője, Zoran Zaev volt.

Az események következményeként pénteken benyújtotta lemondását a belügyminiszter, aki azt mondta: azért mond le, mert nem sikerült "kizárnia a politikát" a rendőrség soraiból, holott a belügyi szerveknek a rend és béke megóvása lenne a feladatuk, nem pedig az, hogy a politika visszaéljen velük. Hozzátette: a biztonsági szolgálatok vezetőit is felelősnek tartja a történtekért, a rendőrség lassú és nem megfelelő reagálása miatt. Zoran Zaev gyilkossági kísérletnek nevezte az őt és társait ért támadást, mindazonáltal hozzátette, hogy ez sem tántorítja el attól a szándékától, hogy kormányt alakítson.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: Reuters

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.