Pesti Srácok

Varga Mihály: Három százalékos nyugdíjemelés várható jövőre

Varga Mihály: Három százalékos nyugdíjemelés várható jövőre

A kormány úgy számol, hogy jövőre három százalék lesz az infláció, így ugyanekkora mértékű nyugdíjemelés várható - nyilatkozta a Magyar Idők című napilapnak Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, aki arról is beszélt, hogy a nyugdíjasok az év végén is kaphatnak pluszjuttatást.

A lap keddi számában olvasható cikkben Varga Mihály elmondta, hogy hamarosan a parlament elé kerül az ország 2018-as költségvetéséről szóló törvénytervezet, a javaslat sok más mellett a jövő évi nyugdíjemelés nagyságát is meghatározza.

- nyilatkozta a Magyar Időknek a nemzetgazdasági tárca vezetője.

PestiSracok facebook image

Varga Mihály megjegyezte, ez a nyugdíjemelési módszer az elmúlt években sokat hagyott az idősebb generációknál. Voltak ugyanis olyan esztendők, amikor a valós infláció elmaradt a tervezettől, s emiatt a nyugdíjak nagyobb arányban emelkedtek, mint ahogyan a pénz romlott. A miniszter a lapnak felidézte, hogy 2011 és 2016 között az idősek juttatásai átlagosan több mint 23 százalékkal nőttek, az infláció viszont összesen 12 százalék körül mozgott, vagyis a nyugdíjak vásárlóereje mintegy tíz százalékkal javult. Rámutatott arra, hogy ezzel gyakorlatilag sikerült visszaadni a szocialisták által elvett 13. havi nyugdíj összegét.

Varga Mihály arról is beszélt, hogy az idei esztendő nem hasonlít a korábbiakhoz, a pénzromlás ugyanis minden bizonnyal nagyobb lesz a korábban várt 1,6 százaléknál.

- szögezte le a tárcavezető. Közölte, a pluszpénzek kifizetéséről az inflációs adatok ismeretében, novemberben dönthet a kormány. A nyugdíjasok visszamenőlegesen akkor kézhez is kapják az őket megillető összeget.

Varga Mihály megjegyezte, hogy szóba jöhet idén az úgynevezett nyugdíjprémium ügye is. Szintén jogszabály rendelkezik arról, hogy az idősek külön kifizetésre számíthatnak, ha a GDP növekedésének mértéke meghaladja a 3,5 százalékot, emellett teljesül az államháztartás tárgyévi egyenlegcélja.

- vélekedett Varga Mihály. Hozzátette, rendkívül fontos célkitűzés, hogy a nyugdíjasok ne a vesztesei, hanem a kedvezményezettjei legyenek a makrogazdasági folyamatoknak, ám ez csak kiszámítható szabályok és növekvő teljesítmény mellett képzelhető el.

- sorolta a miniszter az elmúlt évek gazdasági döntéseinek eredményeit.

Forrás: Magyar Idők/MTI; fotó: hir.ma

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?