Pesti Srácok

Véres terrortámadások keresztények ellen Egyiptomban: 43-an meghaltak (Frissítve)

Véres terrortámadások keresztények ellen Egyiptomban: 43-an meghaltak (Frissítve)

Két robbantásos terrormerénylet rázta meg Egyiptomban a virágvasárnapot ünneplő keresztény közösségeket: a merényletekben legkevesebb 43 ember meghalt, több mint százan pedig megsebesültek. A támadások elkövetését az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vállalta magára. Ferenc pápa és Orbán Viktor is részvétét fejezte ki a merénylet miatt.

Az első merénylet az egyiptomi fővárostól, Kairótól északra, a Nílus deltájában fekvő Tanta város Szent György-templomában történt a virágvasárnapi mise idején. A robbantás idején a templomban mintegy kétezren voltak: közülük legalább 27-en meghaltak, további 78 ember pedig megsebesült. A CBC televízió felvételein látni lehetett a templomban fekvő, élettelennek látszó, papírral letakart véres testeket. Az al-Arabíja arab hírtelevízió és az egyiptomi állami televízió értesülései szerint a robbantással kapcsolatban két embert őrizetbe vettek. Az egyiptomi kormány terrorcselekménynek minősítette a tantai robbantást.

– közölte a külügyminisztérium szóvivője, Ahmed Abu Szaid vasárnap Twitter-üzenetében. A merényletet egyelőre senki sem vállalta magára.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki Ferenc pápa a merénylet áldozataiért mondott imájában. A robbantást akkor követték el, amikor a vatikáni Szent Péter téren a virágvasárnapi szertartások folytak. Ahmad et-Tajjeb, az al-Azhar mecset és egyetem nagyimámja „ártatlanok élete ellen elkövetett aljas terrorista robbantásnak” nevezte a merényletet. Orbán Viktor is őszinte részvétét fejezte ki Abdel-Fatah esz-Szíszi egyiptomi elnöknek és II. Tavadrosznak, az egyiptomi kopt ortodox egyház pátriárkájának. A magyar miniszterelnök közleményében azt írta:

Közleményben ítélte el a merényletet Francois Hollande francia elnök, aki aláhúzta: Franciaország „az egyiptomi hatóságokkal vállvetve mozgósítja minden erejét a terrorizmus elleni harchoz”. Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő barbár bűncselekménynek nevezte a robbantást, hangsúlyozva, hogy a bűnösöket felelősségre kell vonni.

Így nézett ki a Szent György-templom a robbantás után; Fotó: EPA

Újabb merénylet

A vasárnap délelőtti merénylet után pár órával újabb merényletet követtek el egy másik keresztény templomnál Egyiptomban, ezúttal Alexandriában. Az egyiptomi egészségügyi minisztérium közlése szerint itt 16-an meghaltak és legalább 41-en megsérültek a detonációban. Egy öngyilkos merénylő robbantotta fel magát vasárnap az alexandriai Szent Márk-katedrálisnál, ahol előzőleg II. Tavadrosz kopt pápa mutatott be virágvasárnapi misét. Az egyházfő jól van, még a merénylet előtt távozott a katedrálisból. A merénylő nem jutott be a templomba, mivel a bejáratot védő rendőrök feltartóztatták. Ekkor hozta működésbe a robbanószerkezetet, legalább három rendőrt is megölve.

Az egyiptomi koptok, akik a Közel-Kelet legnépesebb és egyik legősibb keresztény közösségét képviselik, évek óta a radikális iszlamisták megtorlásainak célpontjai. Decemberben az Iszlám Állam nevű terrorszervezet helyi szervezete robbantott a kairói kopt katedrálisban, aminek következtében mintegy harmincan haltak meg. A Liva at-Taura nevű csoport vállalta magára a Tanta egyik rendőrségi kiképző központjában április 1-jén végrehajtott pokolgépes merényletet, amelynek következtében 16 ember sebesült meg. A csoport, amely a feltételezések szerint kapcsolatban áll a betiltott Muzulmán Testvériséggel, főként a biztonsági erőket veszi célba, és elhatárolta magát a keresztények elleni támadástól.

Forrás: MTI. Vezető kép: EPA

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.