Pesti Srácok

A 444.hu pénteken is teljesítette a napi hazugságpenzumot

A 444.hu pénteken is teljesítette a napi hazugságpenzumot

Nem bántalmazta senki a 444.hu nevű blogoldal munkatársát, csupán kivezették egy pénteki, sajtó számára zártkörű rendezvényről a XI. kerületben – derül ki a Fidesz helyi szervezetének közleményéből.

A kommüniké szerint nemhogy bántalmazás nem volt, még az újságíró zavarta meg, provokálta a zártkörű, nem sajtónyilvános rendezvényt, ami miatt hangos szóváltásba keveredett a hallgatósággal is. A közlemény leszögezi:

Az újbudai Fidesz felháborítónak tartja, hogy „a 444 szerkesztősége tudósítás címén azért küld embereket különböző eseményekre, hogy ott provokálják a résztvevőket és megzavarják a rendezvényt”. Közleményükből kiderült:

PestiSracok facebook image

Az újbudai Fidesz visszautasította, hogy a rendezők határozott fellépését erőszakosnak próbálja beállítani a 444 szerkesztősége, amely az ügyről beszámoló cikkben úgy fogalmaz, hogy kollégájukat a „karjánál fogva lerángatták”, „lökdösték”, „rátámadtak”, „megfélemlítették”. Mindezekből semmi nem igaz, amit a helyszínen jelenlévők is tanúsítanak, illetve a gimnázium biztonsági kameráinak felvételei is egyértelműen igazolnak majd – olvasható a közleményben. Egyébként a 444 cikkében a blog riportere, Halász Júlia is beismerte, hogy a rendezvény szervezője közölte vele, nem készíthet felvételeket, ennek ellenére ő mégis készített képeket.

Soros hazugsággyára

A George Soros által eltartott gyűlölködő blogoldal pénteki hazugságaiban semmi rendkívüli nincs, ugyanis ez náluk napi rutin. Csak néhány példa az elmúlt időszak hazugságaiból: itt, itt vagy például itt.

A 444.hu mindig nagyon megsértődik, ha George Soros neve fölbukkan. Személyes érintettségük okán ez érthető is. A Mandiner.hu tavaly megírta: bár a 444.hu klasszikus startup-ként indult, egy évvel az indulásuk után félmillió dolláros tőkebevonással húszszázalékos tulajdonrészt vásárolt a Magyar Jeti Zrt.-ben az MDIF (Media Development Investment Fund) az egyik befektetési alapján keresztül. Márpedig az MDIF egy Soros-pénzből alapult szervezet, amely 2005 és 2009 között további 15 millió dollárnyi támogatást kapott a Soros-féle Open Society Institute-tól. A Soros-féle MDIF által a 444.hu igazgatóságába delegált egyik tag Marie Nemcova korábban a prágai Soros-alapítvány programigazgatója volt, amit az MDIF kedvéért hagyott ott. Nemcová a 444.hu, illetve a kiadó cég a Magyar Jeti Zrt. igazgatótanácsába is bekerült, sőt az aláírási jog gyakorlásába is bevették. Soros másik embere Valer Kot, aki ugyancsak aláírásra jogosult irányító, vezető tisztviselő a 444 igazgatótanácsában, és egyben megbízható kádere az üzletembernek. Ő vezeti George Soros médiafejlesztési alapjának internetes tanácsadó részlegét.

Forrás: OS. Vezető képünkön a 444.hu főszerkesztője, Uj Péter látható; fotó: nava.hu

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.