ballib hazudozás
Pressman most Arizonában hazudozik Magyarországról, de a 444 annyira jól értesült, hogy megkapták a teljes beszédet
Meg kell valljuk egy kissé büszkék vagyunk magunkra, bár Doktorprofesszorminiszterelnökúr szavait idézve, most kell szerénynek lennünk, mert most van mire. Minek is nevezhetnénk azt, hogy Magyarország kiemelt témája az amerikai elnökválasztási kampánynak, és ehhez még a budapesti nagykövetet is hazarendelték, hogy egy arizonai demokrata rendezvényen minket szidjon a megszokott hazugságaival, ha nem sikernek? Pressman nagykövet úr, meghatódtunk, de legközelebb lehet igazat is mondani. A többszörösen bérmálkozó Gyurcsány és a "bolsititán" padavanja ismét brillírozott
Nehéz hét áll a magyarországi balliberálisok mögött: hazánkban rendezték meg az egyik legnagyobb nemzetközi katolikus kongresszust - mindezt az ő beleegyezésük, jóváhagyásuk nélkül, sőt, az álhíreik ellenére sikerült - még Ferenc pápa is részt vett azon, a miniszterelnöknél tett látogatását követően. Ez valószínűleg különösen fájó pont lehet számukra, hiszen eddig azt harsogták, hogy Orbán Viktorral nem fog szóba elegyedni az egyházi méltóság. A sokkhatás után aztán nem is bírták ki, hogy ne mondjanak valamit - bármit, akármit - a Lenin-fiúk, vagyis az ellenzéki pártvezérek, így a rendszeresen bérmálkozó Gyurcsány Ferenc és Fekete-Győr András sem. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.