Pesti Srácok

A többszörösen bérmálkozó Gyurcsány és a "bolsititán" padavanja ismét brillírozott

A többszörösen bérmálkozó Gyurcsány és a "bolsititán" padavanja ismét brillírozott

Nehéz hét áll a magyarországi balliberálisok mögött: hazánkban rendezték meg az egyik legnagyobb nemzetközi katolikus kongresszust - mindezt az ő beleegyezésük, jóváhagyásuk nélkül, sőt, az álhíreik ellenére sikerült - még Ferenc pápa is részt vett azon, a miniszterelnöknél tett látogatását követően. Ez valószínűleg különösen fájó pont lehet számukra, hiszen eddig azt harsogták, hogy Orbán Viktorral nem fog szóba elegyedni az egyházi méltóság. A sokkhatás után aztán nem is bírták ki, hogy ne mondjanak valamit - bármit, akármit - a Lenin-fiúk, vagyis az ellenzéki pártvezérek, így a rendszeresen bérmálkozó Gyurcsány Ferenc és Fekete-Győr András sem.

Szem előtt tartva a mondást a hal szagáról és fejéről, mi is kezdjük az ellenzék vezérével. Gyurcsány Ferenc, aki saját elmondása szerint papnak készül és olyannyira tisztában van az egyházi tanokkal, hogy többször is bérmálkozott, mai bejegyzésében is felvillantotta teológiai tudását és önkényesen értelmezte Ferenc pápa szavait:

írta a bukott miniszterelnök. Válaszolunk: nem nem érti jól. A Szentatya ugyanis nem arról beszélt, hogy ne mutassuk ki hitünket, sőt, inkább azt üzente, merjük felvállalni azt a templomba járáson és a miséken túl is. Persze, azok számára, akiknek a Himnusz eléneklése már "magyarkodás", valószínűleg egy kereszt viselése vagy egy ima elmondása is magamutogatásnak minősül. A Gyurcsány-féle teológiai értelmezés mégsem meglepő: mit várjunk, ha párttársa Vadai Ágnes folyamatosan támadja a keresztényeket, és megpróbálja összemosni a pedofíliát a katolikus egyházzal..? Karácsony Gergely is érdekesen értelmezte Ferenc pápa szavait: szerinte ugyanis a misében arról beszéltek ami GeLgő számára a legszentebb: róla.

PestiSracok facebook image

értelmezte a mise szövegét a főpolgármester. A balliberális média is hozta a tőlük elvárható szintet, a Telex például rákente a fővárosi dugókat a pápalátogatásra. Még szerencse, hogy a közlekedési káoszt csak a pápalátogatás okozza és az év más napjain sosem fordul elő, még csak nem is állandósul, így holnaptól - a telexes logika szerint - már nem kell ilyen problémával szembenéznie a budapesti autósoknak.

Mindig van lejjebb

Fekete-Győr András, aki az utóbbi időben már többször bizonyította, hogy nem ő a legélesebb kés a fiókban – legutóbb éppen akkor, amikor arról mesélt, miként zuhanyoztatta le az elektromos rollerét, mindezt rekordszámú "nem tudom" kifejezés használatával. Most is sikerült brillíroznia a pápa látogatásával kapcsolatban közzétett bejegyzésével:

Protokolláris találkozó, amiről Fekete-Győr nyilván nem hallott még. Forrás: Facebook

írta a képhez a Momentum elnöke. A bolsi-titánok vezére valószínűleg humoros akart lenni, nézzük el Bandinak, hogy ez most sem sikerült. Erre a kommentelők is figyelmeztették:

– olvasható a hozzászólásokban.

Félremagyarázás, szánalmas cinizmus és öntömjénezés - nagyjából így lehetne jellemezni az ellenzéki reakciókat a pápa látogatásával kapcsolatban. Ugyanez igaz az őket kiszolgáló médiára, ahol egyszer teleszájjal örvendeznek azon, hogy a pápa csak rövid időre látogat hozzánk, máskor pedig arról beszélnek, hogy a kongresszusra érkező tömeg teszi tönkre a fővárosi forgalmat – véletlenül sem az inkompetens főpolgármester –, majd a következő cikkben már arról beszélnek, hogy senki sem kíváncsi a NEK-re. Na igen, következetesség és következmények, ezt a két szót a ballib szótárak nem jegyzik. A Biblia viszont igen, kéretik fellapozni, mielőtt félremagyarázzuk egy keresztény nagygyűlés üzenetét!

Forrás: PS összeállítás; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A disznóságok és a PestiSrácok - Ilyen volt az idei Vas vármegyei böllérverseny (videó és galéria)

‎PS Riport 2025 február 17.
A disznóvágásnak rituáléja van. Szakrális esemény, ami összehozza a családot, a szomszédokat és az egyik elmaradhatatlan hagyománya a magyar nemzetnek. Az évről-évre Győrváron megtartott Vas Vármegyei Gasztronómiai Fesztiválon és Böllérversenyen egy lépéssel ennél is tovább mennek, hiszen az erdélyi szórványtól a Felvidékig hozzák össze a magyarságot, sőt: velük érkezve a történelmi Magyarország népeinek képviselői is ellátogatnak a fantasztikus hangulatú rendezvényre.

Egy politikus fiaként nekem kétszer annyit kell teljesítenem, mint az átlagnak – Portrébeszélgetés Hoppál Hunorral (VIDEÓ!)

‎PS Riport 2023 február 25.
Beleszületett a politikába, hiszen édesapja a Fidesz országgyűlési képviselője, kultúráért felelős kormánybiztos, ennek ellenére őt a média most sokkal jobban izgatja, mint egy esetleges politikai karrier. Bár sokan azt gondolhatják, hogy éppen a családi háttér miatt számára az akadályok könnyebben átugorhatóak, éppen ellenkezőleg: mindig többet kellett teljesítenie másoknál. Ahogyan a politika iránti érdeklődését, úgy a zene iránti szeretetét is a családból hozza, ha teheti, zongora mellett kapcsol ki. Pécsett született, de tanulmányait már Budapesten végzi, és most úgy látja, hogy a jövőre vonatkozó elképzeléseit itt tudja majd megvalósítani a későbbiekben. A PS Portrék e heti műsorában Hoppál Hunorral, a Grund című műsorunk műsorvezetőjével beszélgettünk.

Félelemben élni a harcoktól távol is – Kárpátalján járt Böjte Csaba ferences szerzetes

‎PS Riport 2024 március 26.
Az ukrán határ túloldalán, legyen valaki ukrán, magyar, vagy épp ruszin, most érti igazán, mekkora kincs a béke. A kárpátaljai katonatemetőben, ahol egymás mellett fekszik ukrán és magyar, a fejfák üzennek. A huszonéves fiúk és édesapák sírjai között, amelyekre árván maradt gyermekeik a kedvenc plüssmacijukat fektették, mindenki némán és könnyes szemmel imádkozik. És a friss sírok száma egyre nő. Még csak néhány közöttük a magyar. Kárpátalján nem szólnak fegyverek, de a végét se látni a háborúnak – erről beszélt Böjte Csaba ferences rendi szerzetes a PestiSrácok.hu-nak, azt követően, hogy hazaérkezett kárpátaljai látogatásáról, amelynek a Matthias Corvinus Collegium meghívására tett eleget. Az atya útját a magyar konzulátus szervezte és vezette fel.