Kamuzott életrajzában diplomájáról a Momentum román testvérpártjának brassói polgármesterePPestiSrácok.hu Forró drót 2020 november 13. A Momentum román testvérpártja, az USR újdonsült brassói polgármestere, Allen Coliban az önéletrajzában azt hazudta, hogy a Bukaresti Műszaki Egyetemen diplomázott. Erre az álhírre reagált a felsőoktatási intézmény dékánhelyettese, aki közölte: a politikus nem diplomázott az egyetemen, még csak az államvizsgáját sem tette le, hiszen kizárták onnan, így később sem diplomázhat. Allen Coliban időközben korrigálta az önéletrajzát – derül ki az Origo cikkéből.
Beismerő vallomás: akár három év börtön járhat Hadházynak és az ellenzéki pártvezéreknekPilhál Tamás Magyar ugar 2020 október 12. A szerencsi választási vereség bódulatában még magához képest is nagy butaságot követett el Hadházy Ákos ellenzéki parlamenti képviselő. Az amatőr korlátakrobata beismerte: egészen konkrét tudomása volt arról, hogy a Bíró László összellenzéki képviselőjelölthöz köthető korrupciós bűncselekmény még a nyilvánosság által megismertnél is súlyosabb, és erről az ellenzéki pártelnököket is tájékoztatta. Mivel Hadházy és az ellenzéki pártelnökök hivatalos személyek, ezért a Btk. szerint korrupciós bűncselekmény észlelésekor feljelentési kötelezettségük van – ennek elmulasztása akár három év szabadságvesztéssel is sújtható!
Így hergeli a magyarokat az ellenzéki kanálismédia!Pilhál Tamás Vezércikk 2020 szeptember 26. Most épp a Szuperkupa-döntős hőmérőzésről hazudott ordasat a Népszava. Azért hergelik a magyarokat ilyenekkel (meg a nyitott hassal hazaengedett betegekkel, a kevés vagy túl sok lélegeztetőgéppel és a többivel), hogy tömegpánik legyen, teljes káosz. Hátha forradalommá duzzad a hisztéria. Szinte látni a beteg vibrálásukat, ahogyan arra vágynak, minél többen haljanak bele a járványba. Tudniillik ez hozná az ellenzéknek a legtöbb szavazatot. S nekik csak ez számít.
Gyurcsányné eltévedt a málnásbanPilhál Tamás Vezércikk 2020 szeptember 16. Ingyenmálnát mindenkinek, most! Dobrev Klára ugyanis kétségbe van esve, amiért drága a málna, és szerinte magyar gyermekek százezrei kénytelenek anélkül fölnőni, hogy megízlelhetnék ezt a csodás gyümölcsöt. A Szemlőhegyen, illetőleg Brüsszelben lakozó Klára asszony rajta tartja ujját a nép ütőerén, együtt lüktet-izzad a magyarokkal, tudja, milyen terheket cipelnek a nyomorultak. Drága a málna – ez most a fő baj...
Kuncze szerint puszta véletlen lehetett a 2006 őszi szemkilövetés...Pilhál Tamás Vezércikk 2020 augusztus 28. Léteznek cinikus emberek. Vannak még cinikusabbak. Aztán jönnek a legcinikusabbak. Egy külön szobában pedig ott van Kuncze Gábor, a velünk élő SZDSZ-es vérmedve, aki a politikai elfekvőből sem szűnt meg gyűlölni kedves mindnyájunkat, még ha kevesebb is a mikrofon körülötte. Hol az ÁVH-t mosdatja, hol Krisztuson és a keresztényeken gúnyolódik, hol ciánkapszulát ajánl elfogyasztásra. Most pedig visszatért kedvenc témájához, 2006 őszéhez, s a szemkilövetések témakörét taglalta a tőle megszokott érzékenységgel.
Gyurcsányéknak vízibiciklin imbolyogva sem kunszt hazudozni a BalatonrólPilhál Tamás Vezércikk 2020 augusztus 13. El van lopva a teljes Balaton. Tokkal-vonóval! Szabadstrand sincs már. Csak lángos, az viszont milliókba kerül. A szállásról nem is szólva. Mészáros és Tiborcz. Tiborcz és Mészáros. Meg Orbán, Orbán és Orbán... Lopnak. Lopnak IS. Meg gyilkolnak. Fölvágják az emberek hasát, és hazaküldik őket a kórházból. Heller Ágnest is ők nyomták a víz alá. Diktatúra! Európa, segíts! Nem unja meg a hazudozást az ideiglenesen hazánkban állomásozó ellenzék. Soha, egyetlen pillanatra sem. Irtózatosan fárasztó népség.
A PS olvasói szerint ezek voltak az Index leggusztustalanabb cikkei!Pilhál Tamás Magyar ugar 2020 július 29. Tegnap közzétettünk egy toplistát, amelybe az elmúlt két évtized – szerintünk – öt legaljasabb Index-írását válogattuk össze. Egyúttal felkértük a PestiSrácok.hu olvasóit, küldjék meg nekünk személyes kedvenceiket. Számos javaslat érkezett, ezekből készítettünk egy újabb válogatást. Mit ne mondjunk: ezek az Index-irományok is velejükig romlottak. Elszomorító, hogy egy ilyen magyargyűlölő, családellenes, kereszténygyalázó métely volt mostanáig sok százezer magyar honfitársunk kedvenc lapja... Felmérhetetlen a pusztítás, amit a fejekben okoztak-okoznak.
Szinetár Dóra durván megrágalmazta Apáti Bencét – a publicista nem hagyja annyibanPilhál Tamás Magyar ugar 2020 július 3. Minden alap nélkül antiszemitizmussal és homofóbiával vádolta meg Apáti Bencét egy tegnapi lapinterjúban Szinetár Dóra. Az elsősorban celebként ismert énekesnő hamarosan bíróság előtt felelhet a hazug állításaiért, ugyanis Apáti Bence – mint azt a publicista a PestiSrácok.hu-nak elmondta – rágalmazási pert indít ellene.
Hihetetlen pimaszsággal hazudoznak Magyarországról Soros lakájaiPilhál Tamás Magyar ugar 2020 április 30. Egyszerűen képtelenek nem hazudni! Rááll a szájuk, hiszen erre vannak beprogramozva, ezért kapják a guruló dollárokat a tengerentúlról. Most éppen (megint) a röszkei tranzitzónáról hablatyolnak valótlanságokat Soros itteni ügynökszervezetei, és megint azt, hogy a tranzitzónába be vannak zárva a „menekültek”, akik ott „raboskodnak”.
Újságírónak látszó televíziós terroristákPilhál Tamás Vezércikk 2020 április 11. Szijjártó Pétert s rajta keresztül hazánkat vádolta különféle hazugságokkal a nyugati álhírgyártás zászlóshajója, a CNN riporternője. Külügyminiszterünk ugyan pompásan helyretette a pimasz nőszemélyt, ám a nemzetközi balliberális maffia ennyitől még nem fog leállni. Az fáj nekik, hogy Magyarországnak szuverén, nemzeti érdekű kormánya van, nem Nyugatról irányított bábkormánya. Addig ütik, fenyegetik, zsarolják majd hazánkat, míg itteni bábjaikat hatalomra nem segítik. Addig nem adják föl, míg újra gyarmat nem leszünk.
Magyar Péter a rendőrökkel akarta elvezettetni Toroczkait Forró drót augusztus 19. A Tisza Párt országjárásán, Dorogon Magyar Péter szembetalálta magát Toroczkai Lászlóval, a Mi Hazánk Mozgalom elnökével.
Merz barnaságával, Leyen hatalmával és Meloni fiatalságával froclizta Trump a hívatlan vendégeket Forró drót augusztus 19. A Fehér Házhoz menni a pofonért.
Háborús készültségbe lép Németország Forró drót augusztus 19. Belföldi és kelet-európai háborúra készül Németország?
Magyar Péter a közmédiában is szívesen látná, hogyan alázta Trump az uniós vezetőket Forró drót augusztus 19. Magyar Péter szerint jó lenne, ha a közmédia is levetítené, hogyan égette szénné Leyenéket a Fehér Házban.
Trump nem finomkodott Zelenszkijjel – Az elfoglalt területek térképe fogadta az ukrán elnököt a Fehér Házban Forró drót