Pesti Srácok

Újságírónak látszó televíziós terroristák

null

Szijjártó Pétert s rajta keresztül hazánkat vádolta különféle hazugságokkal a nyugati álhírgyártás zászlóshajója, a CNN riporternője. Külügyminiszterünk ugyan pompásan helyretette a pimasz nőszemélyt, ám a nemzetközi balliberális maffia ennyitől még nem fog leállni. Az fáj nekik, hogy Magyarországnak szuverén, nemzeti érdekű kormánya van, nem Nyugatról irányított bábkormánya. Addig ütik, fenyegetik, zsarolják majd hazánkat, míg itteni bábjaikat hatalomra nem segítik. Addig nem adják föl, míg újra gyarmat nem leszünk.

Az amerikai balliberálisok (Demokrata Párt) félhivatalos szócsövének, a CNN-nek adott interjút csütörtök éjjel Szijjártó Péter külügyminiszter. Egy bizonyos Christiane Amanpour volt a vallatótiszt, aki állítólag „sztárriporter”. (Nálam a „sztár” fosztóképző. Akit a médiában így neveznek, többnyire kiemelkedő nyalonc, aki bármit és annak az ellenkezőjét is kész hirdetni, ha jól megfizetik. Cserébe „sztár” plecsnit kap.)

Szóval Amanpour vallatta a magyar külügyért, és ez annyiból állt, hogy kérdéseknek álcázott hazugságokat vágott az interjúalany fejéhez. Mindjárt így indított:

PestiSracok facebook image

Valójában a parlament bármikor visszavonhatja a rendkívüli felhatalmazást. És időkorlát igenis van: a járvány vége. Egy ilyen elfogult fölkonferálás után tisztességes újságíróiskolából úgy vágnák ki a nebulót, mint macskát a gangra. Amanpourt viszont senki sem vágta sehová, folytathatta a műsort, és még csak ekkor kezdett belelendülni. Előadta: a koronavírus-járvány ellenére a francia nemzetgyűlés, a brit parlament és az amerikai kongresszus működik, míg a magyar nem, a kabinet határozatlan idejű rendeleti kormányzáshoz kért felhatalmazást, amit a parlament elfogadott.

– vetette oda agresszíven, és a hangsúlyából kitűnt, nem is vár választ; annak örülne a legjobban, ha a miniszter csak bólogatna, holmi ellenkezéssel nem zavarná össze szegény nézőket. Szijjártó Péter viszont válaszolt, és tételesen cáfolta Amanpour balgaságait; így a parlamenteset is:

Amanpour nem kért bocsánatot a hazug vádakért, a megbánás legapróbb jelét sem mutatta, sőt még agresszívebb lett. Hát hogy meri őt helyretenni egy miniszter? Őt, a nagy „sztárriportert”? Majd így vágott vissza:

Nem csoda, hogy Donald Trump amerikai elnök is többször elküldte melegebb éghajlatra a CNN-t. Volt, hogy a világ egyik legnagyobb álhírforrásaként jellemezte őket, máskor hírhamisítóként. És még szolidan fogalmazott. Nincs olyan nap, hogy ne hazudnának róla valamit ebben a propagandatévében.

(Forrás: Szijjártó Péter Facebook-oldala)

Ismerős vádak

Ugye, milyen ismerősek a CNN-en és azt megelőzően több tucat nyugati médiakanálison végighömpölygő hazugságok? Mintha az ideiglenesen Magyarországon állomásozó ellenzék is ugyanezeket sorolta volna az elmúlt napokban. A forgatókönyv a régi:

  1. Ellenzékünk idehaza hazudozik egy sort.
  2. Ezt a nyugati elvtársak tükörfordítás után vagy a levélben kapott sorvezető alapján, a legcsekélyebb ellenőrzés, forráskritika nélkül visszhangozni kezdik, büntetést/pénzmegvonást/kizárást/kiátkozást helyezve kilátásba Magyarországnak.
  3. A hazai elvtársak elégedetten számolnak be róla, hogy hazugságaikat a nyugati haverok megfuttatták, szerintük ebből is látható, hogy „Magyarország végleg elszigetelődött”, „a nemzetközi nyomás fokozódik”, „Orbán most már tényleg bukni fog”.
  4. Mikor a bukás mégsem jön össze, kezdik elölről az első ponttal.

Amikor az Index–HVG–24–444-tengely és vidéke idehaza, belföldi használatra hazudozik, az némiképp más, az a belpolitikai vircsaft része. Kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a miénk. Amikor ellenzéki firkászok külföldön mószerolják a kormányt hazugságokkal, az már drámaibb eset.

Ám mindezeknél sokkal súlyosabb, mikor idegen államok hatalmi gépezete szándékos hazugságokkal, fakenews-támadásokkal, zsarolással, fenyegetéssel, Sargentini-jelentéssel, forint elleni spekuláns támadással próbál nyomást gyakorolni a szuverén magyar államra. A nyomásgyakorlás célja végső soron a demokratikusan választott kormány megingatása, megbuktatása. Ez bizony nemzetbiztonsági kérdés. A Magyarország elleni összehangolt nyugati politikai és médiahadjárat valójában támadás nemkatonai eszközökkel. Politikai terrorizmus.

Amit művelnek, borzasztó veszélyes. Ugyanezek az Amanpourhoz hasonló, újságírónak látszó gátlástalan terroristák gyakorta háborúknak ágyaznak meg. Az elmúlt évtizedekben többször előfordult, hogy a CNN vezényletével szisztematikus hazudozással addig lázították a nyugati közvéleményt, míg az végül maga követelte a patás ördöggé démonizált államok (Afganisztán, Irak, Irán, Szíria, Líbia) szanaszét bombázását. Utána pedig csodálatos propagandával magyarázták, miért volt szükségszerű hadüzenet nélkül lerohanni az illetőt, meggyilkolni sok százezer katonát és civilt. Hogy azután kiderült, a vádak hamisak voltak? Hogy nem volt tömegpusztító fegyver? Kit érdekel? Mire ez lelepleződött, addigra visszabombázták a középkorba az érintettet, nyugati érdekeket kiszolgáló bábkormányt emeltek hatalomra, kőolaja, földgáza és egyéb ásványkincsei pedig már jó kezekbe kerültek. Amanpournak és terrorista társainak tehát a mindennapos rutin része a háborús uszítás, a gyengébb országok gyalázása, megfélemlítése, politikai karanténba terelése. Cinizmusukra jellemző: 2001. szeptember 11-e után a muszlimok elleni totális háború prófétái voltak, 2015-től viszont már ugyanők a muszlim „menekültek” legfőbb szószólói...

Külügyminiszterünk ugyan pompásan helyretette a pimasz nőszemélyt, ám a nemzetközi balliberális maffia ennyitől még nem fog leállni. Idestova tíz éve visel hadat ellenünk a világ legjobban szervezett politikai bűnszervezete. Az fáj nekik, hogy Magyarországnak szuverén, nemzeti érdekű kormánya van, nem Nyugatról irányított bábkormánya. Addig ütnek majd minket, míg itteni bábjaikat hatalomra nem segítik. Addig nem adják föl, míg újra gyarmat nem leszünk. Mi sem adhatjuk föl hát sosem, különben minden sikerünk, eredményünk elvész, amiért 2010 óta közösen harcoltunk.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.