Pesti Srácok

Gyurcsányné eltévedt a málnásban

Gyurcsányné eltévedt a málnásban

Ingyenmálnát mindenkinek, most! Dobrev Klára ugyanis kétségbe van esve, amiért drága a málna, és szerinte magyar gyermekek százezrei kénytelenek anélkül fölnőni, hogy megízlelhetnék ezt a csodás gyümölcsöt. A Szemlőhegyen, illetőleg Brüsszelben lakozó Klára asszony rajta tartja ujját a nép ütőerén, együtt lüktet-izzad a magyarokkal, tudja, milyen terheket cipelnek a nyomorultak. Drága a málna – ez most a fő baj...

– kérdezi az ATV-ben Gyurcsányné Klára. Sőt, nem is kérdezi, inkább süvölti azon az elviselhetetlen szirénahangján, amitől a néző kínjában a tapétát kaparja.

  • Gyerekek százezrei maradnak málna nélkül! Európa, segíts!

PestiSracok facebook image

Nos, nem tudom, Bulgáriában mikor van a málnaszezon, de nálunk éppenséggel júniusban. Következésképpen szeptemberben már csak olyan málnával randevúzhat Apró Antal unokája, amelyet hónapokig hűtöttek és/vagy körbeutazta a fél világot. Márpedig az efféle szolgáltatásokat (hűtés, szállítás) meg kell fizetni, még az olyan kivételes személyiségeknek is, mint amilyen Gyurcsányné. Ez nem olyasmi, mint az áram, amelyet – ha a Feri épp kormányon van – pult alatt olcsóbban kaphat a családi cég.

Csak úgy zárójelben: ha Dobrevnek gondjai vannak a zöldség-gyümölcsárakkal, tegye már meg, hogy rácsörög a Budapesti Nagybani Piac Zrt. balos fővezérére, Rusznák Imrére, akit történetesen Karigeriék emeltek trónra. Igen, ez az a Rusznák, akinek a sameszait elmeszelte a bíróság a parkolómutyiban. Nos, ha valaki, akkor Rusznák elvtárs segíthet abban, hogy lejjebb menjenek a zöldség-gyümölcsárak. Ha igazak a hírek, jól megy a cégnek: Rusznákék mintegy egymilliárd forint osztalékot vettek ki belőle, miközben az őstermelők helypénzét megemelték...

Gondolom, a kedves olvasók is teljes mértékben együtt éreznek Klára asszonnyal, aki ártatlanul málnázni indult az erdőbe, ám végül csak a sarki teszkóban tudott beszerezni valami import szart háromezer forintért. Képzeljük el azt a világfájdalmas ábrázatot, ahogy kicsiny cekkerében (vagy banyatankjában) szállítja haza nélkülöző szeretteinek a méregdrága terméket, s közben azt számolgatja, kijönnek-e hó végén... Bizony, nem könnyű ám kijönni havi 23 millió forintból – legutóbbi vagyonnyilatkozatai alapján nagyjából ennyiből éldegél a Gyurcsány család, már ha a Világgazdaság jól számolt. A helyzetük azért sem irigylésre méltó, hiszen a Szemlőhegy utcai luxus hacienda fönntartása, az uszoda, a jakuzzi meg az egyebek karbantartása bizony nem olcsó mulatság. Szegény milliárdosoknak is megvan a maguk keresztje!

Forrás: NAV/MTVA/MTI

– folytatja a panaszkodást Gyurcsányné Egon úr műsorában. Bizony-bizony, a bevásárlás nem könnyű. Bár azt nem igazán értem, hogyan segíthetne ebben a kormány. Csak nem cipelheti haza Orbán Viktor vagy Novák Katalin tizenötmillió magyar szatyrát. Vagy mégis? Persze, az is lehet, Dobrev arra gondol, ingyenpénzt kellene adni az embereknek. „Több pénzt az embereknek!” – ugye, ismerős a szlogen? Igaz, 2002-ben egy darabig működött – amíg az Orbánék által hátrahagyott milliárdok ott figyeltek a kasszában. De Medgyessyék hamar elverték. 2003-tól pedig már nem az ingyenpénz jött, hanem a megszorítások, meg a „Nem kell félni, nem fog fájni, legalábbis nem nagyon”-politikája. Utána mondták például azt is Gyurcsányék, hogy mindenkinek összébb kell húznia a nadrágszíjat, hiszen „nincs ingyenebéd”. 2008-ban pedig jött a kvázi államcsőd és az IMF-mentőöv. Tehát a szokásos komcsi forgatókönyv.

  • Alapjövedelem, ingyenmálna és háromhatvanas kenyér tehát csak olyankor van, amikor az Apró-klán ellenzékben van, illetve amikor az előző kormány által hátrahagyott százmilliárdokat szét lehet osztogatni. Amikor elfogy az ingyenpénzre való (a kormányra kerülés utáni első, legfeljebb második hónap végéig), akkor széttárják a kezüket, és közlik: „Nem a zsömle kicsi, hanem a pofátok nagy”. Jó kommunista nem vész el, és át sem alakul.

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.