Pesti Srácok

Az MSZP benyújtotta a 13. havi nyugdíj bevezetését tartalmazó javaslatát

Az MSZP benyújtotta a 13. havi nyugdíj bevezetését tartalmazó javaslatát

Az MSZP benyújtotta a jövő évi költségvetéshez a 13. havi nyugdíj bevezetéséről szóló javaslatot, az intézkedés költsége 272,5 milliárd forint lenne - közölte az ellenzéki párt országgyűlési képviselője pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

Korózs Lajos, aki az Országgyűlés népjóléti bizottságának alelnöke is, azt mondta, az MSZP nem megy el szó nélkül amellett, hogy ma Magyarországon emberek százezrei élnek nyomorban. Hozzátette: ma több mint 71 ezer ember van, akinek az öregségi nyugdíja nem éri el az 50 ezer forintot, 148 ezren vannak azok, akiknek a nyugellátása nem éri el az 50 ezer forintot és 331 ezernél több ember van, akinek a különböző járadéka nem éri el az 50 ezer forintot. Korózs Lajos a 13. havi nyugdíj fedezetével kapcsolatban azon véleményének adott hangot, hogy nem lehet "bázisszemlélet" vagy "maradványelv" alapján gondolkodni a költségvetésről, vagyis nem lehet, hogy csak az szerepeljen a büdzsében, amely már tavaly is benne volt. Hozzátette: a jelenlegi struktúrában is van fedezet a 13. havi nyugdíjra. Kifejtette: a napokban derült ki, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 637 milliárd forint adótartozást engedett el, az Eximbanknak a keleti nyitásra több száz milliárd forintot biztosítanak, Rogán Antal minisztériuma több mint 20 milliárd forintot költhet el. Tízmilliárdok jutnak kisvasútra, lőtérépítésre, a Miniszterelnökség Várba költözésére több mint 200 milliárd lesz - sorolta.

Korózs kijelentése nem okozott meglepetést, hiszen Botka László legutóbb szerdán a Nyugdíjas Parlament ülésén ígérte meg, hogy visszaadja a 13. havi nyugdíjat. Arról nem beszélt, hogy kormányra kerülésük esetén meg is tartanák-e.

Forrás: MTI, fotó: MTI/Kovács Attila

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.