Pesti Srácok

Boldog-boldogtalan pártot alapít a választások közeledtével

Boldog-boldogtalan pártot alapít a választások közeledtével

A választások közeledtével újra fellángolt a pártalapítási kedv: míg 2014-ben 147 volt, jelenleg 193 bejegyzett párt van, amely indulhatna a választáson, és ez a szám még emelkedhet, hiszen országszerte 351 párt bejegyzés alatt áll - írta a Magyar Idők szombaton az Országos Bírósági Hivataltól kapott adatok alapján.

A legtöbb bejegyzett, illetve bejegyzés alatt álló politikai formáció a Fővárosi és a Budapest Környéki Törvényszékhez köthető, de viszonylag sok vár bejegyzésre a Nyíregyházi (32), a Miskolci (16), a Pécsi (15), a Debreceni (14), és a Székesfehérvári Törvényszéken (12) is.

Hozzáteszik, hogy pártot alapítani gyakorlatilag semmibe sem kerül, legfeljebb a bejegyzést végző ügyvéd munkadíját kell kifizetni. A gombamód szaporodó aspiránsok elsősorban a "kamupártok" miatt kerültek a figyelem középpontjába, a 2014-es választási kampány során ugyanis számos olyan párt tűnt fel, amely semmilyen érdemi tevékenységet nem végzett, de a törvény szerint megkaphatta az állami támogatást, amelyet aztán vagy visszafizetett, vagy nem - írta a lap. Emlékeztetnek, hogy a Fidesz áprilisban azt javasolta: az ilyen pártokat kötelezzék a pénz visszafizetésére, ha nem érik el a listás szavazatok 0,5 százalékát, ellenzéki támogatás híján azonban a javaslat nem kapott kétharmados parlamenti jóváhagyást, a rendszer tehát marad.

Magyar Idők, MTI;

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.