Pesti Srácok

Botka László háttérbe szorítaná az MSZP erős embereit

Botka László háttérbe szorítaná az MSZP erős embereit

Botka László ragaszkodik ahhoz, hogy csak az egyetértésével lehessen valaki MSZP-jelölt - írja az Index. A portál szerint nem szerepelhetnek majd a névsorban, akik a 2010-es kétharmados vereségbe vitték a pártot, vagy kollaborálnak a Fidesszel, ezeket a feltételeket pedig néhány erős MSZP-st kényelmetlen helyzetbe hozza. A lapnak Mesterházy Attila és Hiller István azt is elmondták, hogy nem veszik magukra a dolgot.

Az MSZP eheti kongresszusi szavazása Botka László miniszterelnök-jelöltségéről, valószínűleg nem hoz majd nagy meglepetéseket, hiszen Botka már január óta a párt kormányfő-jelöltje és ellenjelölt sincs.

Az Index szeirnt Botka "Tegyünk igazságot!" című programjában nem a konkrét ígéretek okozták a meglepetés, hanem jelöltállítási alapelve, amellyel a 2010-es vereségben szerepet játszó szocialistákat szorítana háttérbe.

PestiSracok facebook image

írja Botka, alátámasztva azt, hogy úgy gondolja, a Gyurcsány-kormányzás kudarcot hozott, Gyurcsánynak pedig „el kell tűnnie” a közéletből.

Az Index azt írja, az MSZP-ben beindult a fantáziálás, kikre is céloz még Botka László. Ezzel kapcsolatban Mesterházy Attila elmondta a lap kérésére, hogy ő személy szerint ezt nem veszi magára, illetve a portál szerint Hiller István sem aggódik, hogy rá is vonatkozna a botkai szigor.

Botka a programjába azt is beleírta, hogy kizáratná azokat, akik a Fidesszel kollaborálnak.

Index; Fotó: 24.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.