Pesti Srácok

Botka a nyomába sem ér Orbánnak

Botka a nyomába sem ér Orbánnak

Kétszer többen vannak azok, akik Orbán Viktort látnák legszívesebben miniszterelnöki pozícióban, mint Botka Lászlót – írja közleményében legújabb közvélemény-kutatására hivatkozva a Századvég. Mint fogalmazna, a válaszadók többségénél népszerűtlenné teszi a szocialisták vezetőjét, hogy Botka ellenzi a magyar határon megépült kerítést.

A 2018-as országgyűlési választások közeledtével egyre inkább körvonalazódik, hogy a főbb pártok kit terveznek megmérettetni a soron következő szavazáson – írja legújabb közleményében a Századvég, hozzátéve, az eredmények tanúsága szerint Orbán Viktor kétszer olyan népszerű, mint Botka László. A kutatásban részt vevők többsége (51 százaléka) Orbán Viktor látná legszívesebben miniszterelnöki pozícióban, Botka Lászlót a válaszadók 21 százaléka jelölte meg. Vona Gábort 9 százalék említette, és 13 százalék volt azok aránya, akik a felsorolt politikusok közül egyiket sem látnák szívesen kormányfőként. Az elemzés arra is rámutat, hogy bár Botka László a magukat baloldalinak vallók körében egyértelműen népszerűbb, a középen állók és politikai hovatartozásukban bizonytalan válaszadók körében jóval többen támogatják Orbán Viktort.

A közleményben kitérnek arra is, a kutatás egy másik kérdéséből az is kiderült, a választópolgárok döntő többsége (53 százaléka) kevésbé szívesen választaná kormányfőnek Botka Lászlót, ha tudná róla, hogy ellenzi a magyar határon felépített kerítést. Mindössze a megkérdezettek 5 százaléka reagált úgy, hogy ebben az esetben szívesebben támogatná a szocialisták jelöltjét, 36 százalékukat pedig ez a kérdés nem befolyásolja. A műszaki határzár megépítésének támogatottsága kimagasló, a magyarok 82 százaléka egyetért a kerítés meglétével.

A Századvég telefonos kérdőíves közvélemény-kutatást végzett 2017. május 20–28. között, amelynek során 1000 véletlenszerűen kiválasztott felnőtt korú személyt kérdezett meg CATI- ódszerrel. Az elemzésben közölt adatok legfeljebb plusz-mínusz 3,2 százalékponttal térhetnek el a mintavételből fakadóan attól az eredménytől, amit az ország összes felnőtt lakosának megkérdezése eredményezett volna.

PestiSracok facebook image

Forrás: Századvég; fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.