Pesti Srácok

Csak a bűnözőket és az illegális migránsokat pátyolgatja a Soros-kedvenc Helsinki bizottság

null

A Soros György által százmilliókkal támogatott Magyar Helsinki Bizottság az elmúlt években csak az illegális migránsok segítésével és a börtönlakók helyzetének a jobbításával foglalkozott. Ezzel párhuzamosan pedig pereket kezdeményezett Magyarország ellen. A szervezet tavaly 2800 menekülő bevándorlónak nyújtott ingyenes jogi segítséget menedékjogi eljárásban, fogva tartásuk kapcsán, illetve annak érdekében, hogy ideérkező családtagjaik helyzetét is rendezzék – írta a tuzfalcsoport.blogstar.hu oldal.

A Helsinki Bizottság tájékoztatása szerint minden olyan helyen ott vannak a kollégáik, ahol menedékkérőket szállásoltak el vagy tartanak fogva. A bizottság által készséggel támogatott, többnyire illegális, határsértést elkövető menedékkérők általában nem tudják a személyazonosságukat bizonyítani, illetve úti okmánnyal sem rendelkeznek. A szervezet honlapja büszkén említi a 2016-os eredmények között, hogy – bár a bevándorlási hivatal sorra utasít el menedékkérőket azzal érvelve, hogy Szerbiában megfelelő védelemben részesülhettek volna – ügyvédeik számos esetben elérték, hogy a magyar bíróságok jogsértőnek mondják ki a bevándorlási hivatal döntéseit, jelesül, hogy Szerbia nem számít biztonságos harmadik országnak a menedékkérők számára.

Érdekesség, hogy az április elején tartott szerbiai elnökválasztást követően Soroshoz köthető civil szervezetek támogatásával hetekig tüntetések zajlottak Szerbiában, amit április közepén az EU a politikai álláspont-kifejezés legitim módjának nevezett.

A Magyar Helsinki Bizottság csapata, elől a két társelnökkel, Pardavi Mártával és Kádár András Kristóffal; Forrás: helsinki.hu
PestiSracok facebook image

Aggódnak a börtönökért is

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága 231 millió forintos kártérítést ítélt meg 43 rabnak a rossz börtönkörülmények miatt – írta 2015. decemberi közleményében a Magyar Helsinki Bizottság. Az összesen négy döntésből származó kártérítések általában 2,5 millió és 9 millió forint között változtak. A szervezet előszeretettel foglalkozik az itthoni fogvatartottak helyzetével, és több ezer eljárást indított.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Helsinki Bizottság a Nyílt Társadalom Alapítvány (OSF) által 2016 végén nyilvánosságra hozott dokumentum szerint 2015-ben 824 700 dollár támogatást kapott három programra, két célterületen (igazságügyi reform és jogállamiság; emberi jogi mozgalmak). Ez 239,2 millió forintnak felel meg. Abban az évben a bevételük 327 millió forint volt, tehát 70 százalékát az OSF-től kapták. Egyébként a Soros-kedvenc szervezetnek komoly gondjai adódnak az igazmondással, amint az például ebből a cikkből is kiderül.

Forrás: Origo.hu. Vezető képünkön Kádár András Kristóf; Fotó: jogiforum.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.