Pesti Srácok

A Fidesz szerint Botka ugyanott folytatná, ahol Gyurcsány abbahagyta

A Fidesz szerint Botka ugyanott folytatná, ahol Gyurcsány abbahagyta

A Fidesz-frakció szóvivője szerint Botka László szegedi polgármester, MSZP-s miniszterelnök-jelölt is csak egy újabb adóemelő és nyugdíjcsökkentő szocialista.

Halász János szombati budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, igaz lehet, hogy a történelem ismétli önmagát, úgy látják ugyanis, hogy a baloldalon semmi sem változik. Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon után most itt van Botka László, és a szocialisták továbbra is félrevezetik az embereket, hazudnak - értékelt.

Feltette a kérdést, hogy vajon mikor mondott igazat az MSZP jelenlegi miniszterelnök-jelöltje: a szocialisták kormányzása idején, amikor az összes megszorítást megszavazta a parlamentben, vagy az elmúlt hetekben, amikor az ellenkezőjét próbálta állítani, és "mindenkinek megígért fűt-fát"? A Fidesz szerint Botka László ugyanott folytatná, ahol Gyurcsány Ferenc abbahagyta.

Bár a szegedi polgármester szívesen tesz úgy, mint akinek semmi köze az eddigi szocialista politikához, a valóság az, hogy több mint húsz éve ő is része az MSZP-nek - hangsúlyozta Halász János. A "Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai-korszakban" Botka László is megszavazott minden megszorítást, amely a magyar családokat, a munkából élőket, a nyugdíjasokat sújtotta.

PestiSracok facebook image

Elvett az idősektől egyhavi nyugdíjat és a közalkalmazottaktól egyhavi bért. Támogatta az adóemeléseket: a személyi jövedelemadó mértékének többszöri növelését, a 32 és a 40 százalékos adókulcsot, az élelmiszerek általános forgalmi adójának (áfa) 12-ről 25 százalékra emelését, a családi adókedvezmény és az otthonteremtési kedvezmények eltörlését, a lakásáfa megduplázását, valamint a lakáshitelek után járó adókedvezmények megszüntetését.

Ő is a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj bevezetése mellett voksolt. "Megnyomta a gombot" akkor is, amikor rezsit kellett emelni, és amikor csökkentették a gáz- és távhő-árkompenzációt a legrászorultabbaknak. Ott volt, amikor mérsékelték a családi pótlék, a gyermekgondozási segély, a gyermekgondozási díj, a gyógyászati segédeszközök jogosultságát, amikor meg akarták adóztatni a családi pótlékot és a nyugdíjakat, továbbá bevezették az ingatlanadót. Botka László megszavazta a magyar vállalkozásokat sújtó összes adó- és járulékemelést, és akkor sem tiltakozott, amikor az egészségügytől, az oktatástól, valamint a magyar gazdáktól vettek el forrásokat - sorolta a Fidesz-frakció szóvivője.

Kérdésre válaszolva Halász János úgy fogalmazott: a Felcsúton zajló tüntetés egy újabb akciója a "Soros-hálózatnak", amely mindenhol minden eszközt bevet, hogy nyomást gyakoroljon a magyar kormány bevándorláspolitikájára. "Végső soron mindig erről van szó" - vélekedett.

Egy másik témában feltett kérdésre azt mondta, helytelen, hogy megtörténhettek a kispártok visszaélései a 2014-es választásokon, ugyanakkor fontos a lehetőség biztosítása. A helyzet kezelésére a Fidesznek volt javaslata, amely azonban nem kapott ötpárti támogatást, holott közös szándék kellene - fűzte hozzá.

MTI

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.