Pesti Srácok

Gyurcsány szerint, minden eltörpül amellett, hogy végre leváltsák az Orbán-kormányt

Gyurcsány szerint, minden eltörpül amellett, hogy végre leváltsák az Orbán-kormányt

A DK hisz az Európai Egyesült Államok eszméjében, több együttműködést, több és erősebb Európát akar, érjük utol Brüsszelt! - hangoztatta Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, volt miniszterelnök egy Európa jövőjéről szóló konferencia szünetében tartott sajtótájékoztatón Budapesten, szombaton. A Fidesz, Gyurcsány Ferenc Európa jövőjéről szóló nyilatkozatára reagálva közölte: Brüsszel és a baloldal Európa jövőjét migránsok betelepítésével képzeli el.

Gyurcsány Ferenc szerint szükség van új Európai Alkotmányra, Európa és nemzeti identitást kifejező kettős állampolgárságra, közös európai határvédelemre, kül- és védelempolitikára, társadalombiztosításra, munkajogra és benne európai bérekre. Európa nyugati fele jobban él, és ezt szeretnénk elérni. Magyarország erősebb lett az EU tagjaként - szögezte le a DK elnöke. Újságírói kérdésre reagálva az MSZP miniszterelnök-jelöltjéhez, Botka Lászlóhoz fűződő viszonyáról azt mondta: a demokratikus pártok közötti véleménykülönbség eltörpül amellett a közös felelősség mellett, hogy végre leváltsák az Orbán-kormányt. A volt miniszterelnök Orbán Viktor állítólagos zsarolhatóságáról annyit mondott: ha a jelenlegi miniszterelnök elmegy az ezzel foglalkozó parlamenti bizottsági ülésre, akkor ő is ott lesz. A 444 újságíróját egy újbudai fideszes rendezvényen állítólag fideszes helyi politikusok részéről ért inzultus kapcsán Gyurcsány Ferenc kijelentette: alávaló az, aki nem engedi be az újságírókat egy kampányrendezvényre.

Frank Engel EP-képviselő, az Európai Néppárt - Kereszténydemokrata frakciójának tagja a sajtótájékoztatón kijelentette, a migráció nem krízis, hanem egy helyzet, amelyet meg kell oldani. Van elég probléma, ne akarjuk az EU-t is problémává tenni - tette hozzá. A Fidesz európai pártcsaládjához tartozó politikus üdvözölte, hogy a DK megpróbálja keresztülvinni azt az üzenetet, hogy az EU nem Magyarország ellen van. Hozzátette, hogy szeretné meggyőzni a fideszes európai parlamenti képviselőtársait, tanúsítsanak újra európai hozzáállást, és reméli, a magyarok rájönnek arra, hogy Európában nem minden rossz. Ideális esetben Magyarországot európai párti erő vezeti, legyen az a Fidesz, vagy más párt - jegyezte meg az európai politikus. A Soros Györgyre vonatkozó újságírói kérdésre megjegyezte, hogy az üzletembernek felelőssége van például azért, hogy a font elleni évtizedekkel ezelőtti támadás idején sok százan öngyilkosok lettek, ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy például oktatási intézményeket is támogat.

Ulrike Lunacek, az Európai Parlament alelnöke, a zöldek európai szabadszövetsége képviselőcsoportjának tagja a sajtótájékoztatón kiállt a jelenleginél szorosabb integrációt jelentő Egyesült Európai Államok mellett, és hangsúlyozta, hogy a migráció problémájának megoldásából, a menekültek befogadásából minden tagállamnak ki kell vennie a részét.

PestiSracok facebook image

jegyezte meg a politikus, aki fontosnak tartotta azt is, hogy Orbán Viktor ne csináljon bűnbakot az EU-ból.

Josef Weidenholzer, a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége európai parlamenti képviselőcsoportjának alelnöke szóvá tette, hogy európai szintű, egységes bevándorláspolitikára van szükség, a dublini rendszer nem működik, a menekülteket el kell osztani. Az EU jövője - perspektívák - remények - veszélyek - 60 éves a Római Szerződés című konferenciát az Új Köztársaság Alapítvány és a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége EP-képviselőcsoportja szervezte.

Gyurcsány migránsok betelepítésével képzeli Európa jövőjét

Gyurcsány Ferenc ma ismét egyértelművé tette, hogy Brüsszel és a baloldal Európa jövőjét migránsok betelepítésével és egy nemzetek nélküli „európai egyesült államokkal” képzeli el, ahol Brüsszel diktálhatná, hogy a magyar emberek kikkel éljenek együtt, mennyi rezsit és mennyi adót fizessenek - írja közleményében a Fidesz-frakció a Demokratikus Koalíció elnökének kijelentésére reagálva. Európának akkor van jövője, ha képes megvédeni a saját állampolgárait, a biztonságát és a kultúráját. Brüsszel elhibázott bevándorláspolitikája azonban nem erősíti, hanem gyengíti és veszélybe sodorja Európát. Ezért is fontos, hogy állítsuk meg Brüsszelt, és minél többen vegyenek részt a nemzeti konzultáción - zárul a közlemény.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.