Pesti Srácok

Halálfurgon - Vádat emeltek a 71 ember halálát okozó bűnszervezet tagjai ellen

Halálfurgon - Vádat emeltek a 71 ember halálát okozó bűnszervezet tagjai ellen

Emberölés és embercsempészés miatt vádat emeltek a 71 ember halálát okozó bűnszervezetben tagjai ellen. A bűnszervezet tagjai már a tragédia másnapján ismét 67 migránst zsúfoltak be egy szintén zárt hűtőkocsiba. Nánási László megyei főügyész elmondta, a vád szerint a bűnszervezet 2015 februárja és augusztusa között 31 alkalommal összesen 1200 embert juttatott illegálisan Nyugat-Európába.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség 11 afgán, bolgár és libanoni férfi ellen emelt vádat, mert 2015 augusztusában az osztrák A4-es autópályán, Parndorf közelében hagyták azt a hűtőkamiont, amelynek rakterében még Magyarországon 71 ember megfulladt - jelentették be csütörtökön sajtótájékoztatón, Kecskeméten. Nánási László megyei főügyész elmondta, a vád szerint a bűnszervezet 2015 februárja és augusztusa között 31 alkalommal összesen 1200 embert juttatott illegálisan Nyugat-Európába személyszállításra alkalmatlan, zárt, levegőtlen furgonokba zsúfolva. 2015 júniusától napi rendszerességgel csempésztek embereket Németországba és Ausztriába.

Háromszázezer eurót keresett

A szervezet 30 éves afgán vezetője az utakkal mintegy 300 ezer eurót keresett. A férfi biztosította a működéshez szükséges pénzt és szervezte meg bűntársaival a szerb-magyar határt illegálisan átlépő migránsok Nyugat-Európába szállítását - tette hozzá. A bűnszervezetben szervezőként vett részt egy 31 éves bolgár férfi is, aki a szintén bolgár embercsempész sofőrök főnöke volt, valamint egy 51 éves bolgár-libanoni kettős állampolgár, aki a járműveket és az ideiglenes rendszámokat szerezte be. A többi vádlott sofőrként és a csempészjárműveket kísérő úgynevezett előfutóként vett részt a bűncselekményekben.

PestiSracok facebook image

Három óra alatt fulladtak meg

2015. augusztus 26-án hajnalban 71 embert zártak be egy belülről nem nyitható, sötét, szellőzés nélküli hűtőkamionba Mórahalom térségében, és indítottak el az M5-ösön, az M0-son, majd az M1-es autópályán Ausztriába. A határra Kecskemétről induló kamiont egy 25 éves bolgár sofőr vezette, előfutóként pedig egy 38 éves bolgár férfi kísérte. Mintegy fél órával az indulás után dörömböléssel és kiabálással jelezték a raktérbe zárt emberek, hogy nem kapnak levegőt, amit a sofőr és az előfutó is hallott. Afgán vezetőjüktől azonban többször is azt a telefonos utasítást kapták, hogy ne nyissák ki a raktér ajtaját, hanem minél hamarabb jussanak el Nyugat-Európába. Az 59 férfi, 8 nő és 4 gyermek az indulástól számított három órán belül, még magyar területen gyötrelmes körülmények között megfulladt. A sofőr és előfutója a magyar-osztrák határt átlépve a hűtőkamiont az A4-es autópálya leállósávjában, Parndorf közelében hagyta, majd visszatért Magyarországra.

Már másnap újra próbálkoztak

A bűnszervezet tagjai már másnap hajnalban ismét 67 migránst zsúfoltak be egy szintén zárt hűtőkocsiba, szintén Mórahalom közelében, őket az ausztriai Gálosig (Gols) vitték. A bezárt emberek ebben ez esetben azonban ki tudták rúgni a kamion rakterének ajtaját, így senki sem halt meg. A kiemelt jelentőségű bűnügy vádlottjai közül 9 embercsempész előzetes letartóztatásban várja a tárgyalást, 2 gyanúsított ellen pedig távollétében emelt vádat a főügyészség. Valamennyiüket bűnszervezetben, a csempészett személyek sanyargatásával, részben üzletszerűen elkövetett embercsempészés bűntettével vádolják. A "halálkamionos" szállításban részt vevő négy vádlottnak ezen kívül különös kegyetlenséggel, több, részben tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt is felelnie kell. A gálosi szállításban közreműködő férfit és egy másik bolgár embercsempészt 67 rendbeli, életveszélyt okozó testi sértés bűntettével is vádolják. Az ügyész 4 vádlott ellen életfogytig tartó fegyház, a többi embercsempésszel szemben határozott idejű fegyházbüntetés és kiutasítás kiszabását indítványozta. A vádlottak bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék dönt.

Ötvenkétezer oldalas a nyomozati anyag

Schmidt Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség sajtószóvivője elmondta, a 2015. augusztus 27. óta tartó eljárás alatt több mint 1500 kamerafelvételt szereztek be, 16 járművet foglaltak le, és több mint 52 ezer oldal nyomozati irat keletkezett. A sajtószóvivő beszélt a "parndorfi ügyként" elhíresült eset kecskeméti és Bács-Kiskun megyei vonatkozásáról is. A "halálkamion" ugyanis Kecskemétről indult el, és a bolgár sofőröknek egy ottani szállodában szerzett szállást irányítójuk, az 51 éves, bolgár-libanoni kettős állampolgárságú szervezőnek pedig kecskeméti tartózkodási helye is volt. Elmondta, a nyomozás sikeressége a széles nemzetközi (bolgár, szerb, osztrák, német) együttműködésnek is köszönhető. Egy év alatt a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség, valamint a főügyészség huszonegy nemzetközi jogsegélykérelmet küldött ki, és ezeket valamennyi esetben pár hónapon belül teljesítették.

Pastu, német, bolgár, arab…

Egy másik csütörtöki sajtótájékoztatón a Kecskeméti Törvényszék sajtótitkára, Petróczy Anett elmondta, az ügyben 284 tanú és 15 szakértő szerepel. Az eljárási költségek az előzetes becslések szerint meghaladják majd a 100 millió forintot. Szükség lesz pastu, bolgár, német és arab tolmácsokra is. A vádirat 26 vádpontot tartalmaz, ezekből az egyik a "parndorfi ügy". A nyilvános tárgyalássorozat várhatóan júniusban kezdődik majd, és az ítélet akár még idén megszülethet - tette hozzá.

Forrás: MTI; fotó: valasz.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.