Pesti Srácok

Házi őrizetbe kerültek a röszkei rendőrök

null

Házi őrizetet rendelt el a Szegedi Törvényszék Katonai Tanácsa azzal a tíz, hivatali vesztegetéssel gyanúsított határrendésszel szemben, akit több másikkal együtt szerdán vettek őrizetbe - tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) helyettes szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Kovács Katalin százados közölte, a KNYF Szegedi Regionális Osztálya a tíz rendőr előzetes letartóztatását indítványozta. A házi őrizetről hozott katonai tanácsi végzés ellen az ügyészség fellebbezett. A KNYF vezetője, Keresztes Imre főügyész szerdán közölte, hogy hivatali vesztegetés elfogadása miatt több, a Röszkei Határrendészeti Kirendeltség állományába tartozó határrendészt vettek őrizetbe, tíz esetben kérték az előzetes letartóztatás elrendelését. Véleményük szerint erre azért lenne szükség, mert fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, emellett a gyanúsítottak jelenléte az eljárási cselekményeknél másképp feltehetően nem lenne biztosítható, valamint a katonai büntetőeljárásban meghatározott speciális, szolgálati és fegyelmi okból sem hagyhatók szabadlábon.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indult nyomozás adatai szerint a röszkei határátkelőhelyen szolgálatot teljesítő határrendészek rendszeresen kértek és fogadtak el a Magyarország területéről kilépő, illetve ide belépő külföldi állampolgároktól jogtalan előnyért készpénzt, amelynek összege alkalmanként változó volt. A gyanúsítottak beosztotti állománykategóriába tartoznak, vezető beosztású vagy tiszti rendfokozatú rendőr nincs köztük.

PestiSracok facebook image

A Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn és kedden a Készenléti Rendőrség munkatársainak közreműködésével számos helyszínen tartott házkutatást, ezek során nagy összegű készpénzt - forintot és valutát - foglalt le. A 32 gyanúsított közül többen beismerték a bűncselekmény elkövetését.

Forrás: MTI; Fotó: Bumm.sk

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.